Samsung Galaxy Note II: a „tepsitelefon”, amely bebizonyította, hogy a Samsungnak igaza volt

Ma már teljesen természetes, ha egy csúcskategóriás okostelefon kijelzője jóval hat hüvelyk fölé nyúlik. Sőt, lassan inkább az számít különlegességnek, ha valaki kompakt készüléket próbál készíteni. Másfél évtizeddel ezelőtt azonban egészen máshogy nézett ki a mobilpiac. Amikor a Samsung 2011-ben előállt az első Galaxy Note-tal és annak 5,3 hüvelykes kijelzőjével, sokak reakciója nagyjából annyi volt: ki fog ekkora telefont használni?

Az akkori viszonyokat jól mutatja, hogy az iPhone kijelzője még mindössze 3,5 hüvelykes volt. Ehhez képest az első Note tényleg úgy festett, mintha valaki egy kisebb tabletet próbált volna nadrágzsebbe gyömöszölni. A készülék ráadásul tollat is kapott, miközben az érintőkijelzős okostelefonok egyik legfontosabb ígérete éppen az volt, hogy a stylus korszakának végre vége. A Samsung ennek ellenére hitt a koncepcióban, és utólag már tudjuk, hogy nagyon nem lőtt mellé.

Az eredeti Note jelenleg még hiányzik a gyűjteményemből, a második generáció azonban itt van előttem. Ráadásul nem először: ezt a konkrét Galaxy Note II-t korábban körülbelül 15 700 forintért rendeltem az AliExpressről, „refurbished original” megjelöléssel. Most viszont nem az a kérdés, hogy mennyire eredeti egy olcsón felújított kínai példány, hanem az, milyen érzés 2026-ban kézbe venni azt a telefont, amelyből igazán kiderült, hogy a Note nem egyszeri őrültség, hanem egy egész termékkategória kezdete volt.

A második Note már nem kísérlet volt

A Samsung 2012. augusztus 29-én, Berlinben, az IFA előtti Mobile Unpacked eseményén mutatta be a Galaxy Note II-t, amely Európában októberben került kereskedelmi forgalomba. Alig telt el tehát egy év az első generáció után, de a gyártó hozzáállásában már ennyi idő alatt is jelentős változás történt. Az eredeti Note-nál még azt kellett bizonyítani, hogy egyáltalán szüksége lehet valakinek egy telefon és tablet közé pozicionált eszközre. A Note II esetében viszont a Samsung már úgy viselkedett, mint aki pontosan tudja, hogy ebből sorozat lesz.

Az árazás sem arról árulkodott, hogy mellékes kísérletről lenne szó. A 16 GB-os modell európai ajánlott ára nagyjából 699 euró körül alakult, vagyis a Note II egyértelműen a prémium kategóriába érkezett. Nem egy nagyra nőtt középkategóriás Galaxy volt, hanem az egyik legerősebb és legjobban felszerelt androidos telefon, amit 2012-ben meg lehetett vásárolni.

Konkurenciából pedig nem volt hiány. A Samsung saját Galaxy S III-a 4,8 hüvelykes kijelzőjével már önmagában nagynak számított, az Apple frissen bemutatott iPhone 5-je pedig 3,5 hüvelykről akkor nőtt 4 hüvelykesre. Ott volt a HTC One X és a Windows Phone 8-ra építő Nokia Lumia 920 is. Ehhez képest a Galaxy Note II 5,5 hüvelykes kijelzővel érkezett, ami ma szinte kompakt méretnek hangzik, 2012-ben azonban konkrétan hatalmas volt.

A korszakban éppen ezért terjedt el a „phablet” kifejezés is, a phone és a tablet szavak összevonásából. A Samsung tulajdonképpen azt próbálta bebizonyítani, hogy a két kategória között is van létjogosultsága egy eszköznek: legyen elég nagy videózáshoz, jegyzeteléshez és munkához, de azért még be lehessen tenni a zsebünkbe. Legalábbis valamelyik zsebünkbe.

5,5 hüvelyk, 180 gramm – akkoriban ez tényleg tepsi volt

A Galaxy Note II 151,1 milliméter magas, 80,5 milliméter széles és 9,4 milliméter vastag, tömege pedig körülbelül 180 gramm. Ha ma ezeket a számokat egy új telefon adatlapján látnánk, valószínűleg senki nem kapná fel rájuk a fejét. A szélessége még ma is érezhető, de összességében már egyáltalán nem tűnik valami kezelhetetlen szörnyetegnek. 2012-ben viszont egészen más viszonyítási pontokhoz szoktunk.

Érdekes, hogy az előző Galaxy Note 5,3 hüvelykes kijelzőjét 5,5 hüvelykesre növelte a Samsung, maga a Note II azonban keskenyebb lett. Már a második generációnál elkezdődött tehát az a folyamat, amely később az egész mobilpiacot meghatározta: a gyártók egyre nagyobb kijelzőket próbáltak egyre kisebb készülékházakba bepréselni.

A külső szinte tankönyvi példája a 2012-es Samsung-formavilágnak. Lekerekített vonalak, fényes műanyag, krómhatású keret és az S III-ról ismerős Hyperglaze hátlap fogad. Ma egy közel 700 eurós csúcstelefonnál valószínűleg furcsán néznénk ennyi műanyagra, akkoriban azonban a Samsung egyáltalán nem próbált alumíniumnak vagy üvegnek látszani. A prémium kategória attól még ugyanúgy műanyagból készült.

Elöl középen ott a fizikai Home gomb, mellette a kapacitív Menü és Vissza vezérlők, fölötte pedig beszédhangszóró, érzékelők, értesítési LED és 1,9 megapixeles előlapi kamera. Alul még microUSB-csatlakozó dolgozik, felül pedig természetesen 3,5 milliméteres jack található. A készülék aljában pedig külön rekesz várja azt a tartozékot, amely nélkül a Note valójában csak egy szokatlanul nagy Galaxy lenne: az S Pent.

Az S Pen itt nőtte ki igazán a „ceruza” szerepét

A Note II tollát nem kellett külön tokban hordani vagy valamilyen mágneses megoldással az oldalára tapasztani. Egyszerűen kihúztuk a készülék aljából, használtuk, majd visszatoltuk a helyére. Már ez önmagában sokat tett azért, hogy az S Pen ne alkalmi tartozék, hanem a telefon szerves része legyen.

A második generációs toll hosszabb és vastagabb lett az eredetinél, lapított oldalának köszönhetően pedig kényelmesebben lehetett fogni. Ennél is fontosabb, hogy a Samsung négyszeresére növelte a nyomásérzékenységet: az első Note 256 szintje helyett a Note II már 1024 nyomásszintet érzékelt. Rajzolásnál, kézírásnál és különböző ecsetvastagságok kezelésénél ez látványos fejlődést jelentett.

És ez az egyik pont, ahol kezd érthetővé válni a Samsung filozófiája. Nem egyszerűen egy stylust mellékeltek egy nagyméretű érintőkijelzőhöz, hanem megpróbáltak komplett felhasználási módot építeni köré. Ennek szoftveres oldalára még visszatérünk, mert ott válik igazán világossá, miért volt fontosabb telefon a Note II, mint amilyennek ma első ránézésre tűnik.

Levehető hátlap, microSD és cserélhető akkumulátor

A hátlapot lepattintva egy kisebb időkapu nyílik 2012-be. Ott van a SIM-kártya helye, a microSD-foglalat és a 3100 mAh-s cserélhető akkumulátor. Ha a telep néhány év használat után elfáradt, nem kellett szervizhez fordulni, hőlégfúvóval ragasztót melegíteni vagy óvatosan feszegetni az üveg hátlapot. Leemeltük a műanyag fedelet, kivettük az akkumulátort, betettünk egy újat, majd nagyjából húsz másodperccel később folytattuk az életünket.

Persze a modern készülékházak vékonyabbak, merevebbek és vízállóbbak lettek, tehát nem arról van szó, hogy minden szempontból vissza kellene sírnunk ezt a megoldást. De egy közel tizennégy éves telefon esetében különösen látványos, milyen könnyen megoldható lenne az akkumulátor cseréje, ha ma is ilyen konstrukciókkal találkoznánk.

2 GB RAM 2012-ben tényleg komoly volt

A hardver akkoriban csúcskategóriásnak számított. A Note II-ben a Samsung saját Exynos 4412 rendszerchipje dolgozott, négymagos, 1,6 GHz-es Cortex-A9 processzorral és Mali-400 MP4 grafikus egységgel. Ehhez 2 GB RAM társult, ami az akkori androidos mezőnyben kifejezetten nagynak számított. Ugyanebben az évben az európai Galaxy S III például még 1 GB memóriával került piacra.

Tárhelyből 16, 32 és 64 GB-os változat készült, és természetesen microSD-vel is lehetett bővíteni. Kapcsolatokból sem maradtunk hiányérzettel: kétcsatornás Wi-Fi, Wi-Fi Direct, Bluetooth 4.0, NFC, GPS és GLONASS is került a készülékbe. Az NFC még kifejezetten modern extrának számított, a Samsung pedig az S Beam segítségével kompatibilis készülékek között nagyobb fájlok továbbítására is használta a technológiát.

A microUSB-csatlakozó ráadásul USB OTG-t és MHL videokimenetet is támogatott. Megfelelő adapterrel pendrive, egér vagy más USB-eszköz is csatlakoztatható volt hozzá, a telefon képét pedig televízióra lehetett küldeni. A Samsung tehát már jóval a DeX-korszak előtt azon gondolkodott, hogyan lehet a mobilt egyfajta zsebben hordható számítógépként használni.

A Super AMOLED kijelző az egész koncepció alapja volt

Az S Pen mellett természetesen a kijelző volt a Note II másik meghatározó eleme. A Samsung egy 5,5 hüvelykes HD Super AMOLED panelt használt, 1280 × 720 pixeles felbontással és nagyjából 267 ppi-s pixelsűrűséggel. Az első Note még 5,3 hüvelykes, 1280 × 800 pixeles kijelzőt kapott, a második generáció pedig már a videókhoz is kényelmesebb 16:9-es képarányra váltott.

A panelnek technikai szempontból is volt egy érdekes tulajdonsága. A Samsung akkori AMOLED kijelzőinek jelentős része PenTile pixelstruktúrát használt, amelynél főleg szövegeknél és éles kontrasztú kontúroknál feltűnhetett az alpixelek elrendezése. A Note II egy másik, három alpixeles struktúrát kapott, amelyet gyakran S-Stripe néven emlegettek. Bár ez sem a hagyományos RGB-stripe kialakítás volt, a kép tisztábbnak és élesebbnek hatott több korábbi HD Super AMOLED panelénél.

A technológia másik jellegzetességét már akkor is lehetett szeretni: a fekete valóban mély fekete, a kontraszt hatalmas, a színek pedig elképesztően élénkek voltak. Ehhez jött a TouchWiz hasonlóan visszafogottnak egyáltalán nem nevezhető színvilága, így az egész telefon nagyjából úgy nézett ki, mintha valaki egy kicsit feljebb húzta volna rajta a szaturációt. Furcsa módon azonban ez nagyon jól áll ennek a korszaknak.

A kamera nem volt forradalmi, a szoftver annál érdekesebb

A hátlapon 8 megapixeles kamera dolgozik, míg elöl egy 1,9 megapixeles egységet találunk. A főkamerával 1080p videót is lehetett rögzíteni, ami akkoriban teljesen korrekt felsőkategóriás képességnek számított. Maga a kamera hardveresen nem jelentett óriási áttörést, hiszen a Galaxy S III is hasonló felbontással dolgozott, a Samsung azonban több érdekes szoftveres funkcióval próbálta megkülönböztetni a Note II-t.

A Burst Shot gyors egymásutánban több fotót készített, a Best Photo pedig segített kiválasztani a sorozat legjobb képét. Még érdekesebb volt a Best Face, amely csoportképnél több felvételből próbált optimális végeredményt összeállítani: ha valaki az egyik képen pislogott, de egy másikon jól nézett ki, személyenként kiválaszthattuk a jobb arcot.

Mai szemmel ez azért érdekes, mert a modern mobilfotózásban újra és újra találkozunk ugyanezzel az alapötlettel, csak sokkal fejlettebb képfeldolgozással és mesterséges intelligenciával megtámogatva. A Note II fotóminősége természetesen ma már erősen retró: nappal még elfogadható képeket készít, de kevés a dinamika, gyengébb fényben hamar előjön a zaj, esti fotózásnál pedig nagyon jól jött a LED-vaku.

TouchWiz: amikor a Samsung minden ötletét egyszerre rakta bele az Androidba

A Galaxy Note II Android 4.1 Jelly Beannel jelent meg, rajta a Samsung akkori TouchWiz felületével. A rendszert sok kritika érte már akkor is, mert rendkívül színes volt, telepakolták funkciókkal, és a Samsung néha valóban nehezen tudta eldönteni, mikor kellene abbahagyni az újabb és újabb extrák hozzáadását.

A Note II esetében azonban a TouchWiz egyik legjobb korszakáról beszélhetünk, mert itt a funkcióhalmozásnak több esetben valódi értelme volt. A szoftver nem csupán más ikonokat és saját Samsung-alkalmazásokat jelentett, hanem kihasználta a nagy kijelzőt és az S Pent is.

Az egyik legfontosabb extra a Multi Window volt. A kijelzőt ketté lehetett osztani, és két támogatott alkalmazást használhattunk egyszerre. Felül például mehetett egy videó, miközben alul jegyzeteltünk. 2026-ban ez teljesen hétköznapinak tűnhet, de 2012-ben egy mobiltelefonon már az is komoly produktivitási extrának számított, hogy két alkalmazást ilyen formában párhuzamosan lehetett használni.

Air View, Popup Note és Easy Clip – „ezt már 2012-ben tudta?”

Az S Pen kihúzását a telefon érzékelte, és automatikusan olyan funkciókat kínált fel, amelyek a toll használatához kapcsolódtak. Telefonálás közben például megjelenhetett a Popup Note, így anélkül lehetett felírni egy telefonszámot vagy címet, hogy külön jegyzetalkalmazást kellett volna keresni.

Az Air View még érdekesebb volt. A tollat nem kellett hozzáérinteni a kijelzőhöz, elég volt néhány milliméterrel fölé tartani, és különböző helyeken előnézetet jelenített meg. Galériában képeket, e-maileknél tartalmakat, videónál pedig bizonyos információkat lehetett így előhívni.

Az Easy Clip segítségével az S Pen gombját lenyomva körberajzolhattuk a képernyő egy részét, amit aztán kivághattunk és beilleszthettünk például az S Note-ba. Ott volt a Quick Command is, ahol rajzolt gesztusokkal indíthattunk funkciókat, az S Note pedig nemcsak egyszerű kézírást és rajzolást kínált, hanem alakzatok és matematikai képletek felismerésével is próbálkozott.

Pont ezek azok a funkciók, amelyek miatt a Note II-t ma is izgalmas elővenni. Nem azért, mert ma jobban működnének, mint egy modern Galaxy S Ultra megoldásai, hanem azért, mert tizennégy évvel ezelőtt már rengeteg olyan ötlet jelen volt benne, amelyet azóta teljesen természetesnek veszünk.

A Note II mutatta meg igazán, hogy mire jó ez az egész

Az első Galaxy Note megteremtette a kategóriát, de a Note II-nél álltak össze igazán egy koherens termékké a nagy kijelző, az S Pen és a szoftveres extrák. Már nem csak egy hatalmas Samsung volt tollal, hanem olyan készülék, amely valóban mást próbált adni egy hagyományos Galaxy S-nél.

A piac pedig visszaigazolta a Samsung döntését. A Note II-ből alig több mint egy hónap alatt hárommillió darab fogyott, ami egyértelmű jele volt annak, hogy a phablet nem csupán néhány technológiabolond furcsa játékszere.

Innen nézve különösen vicces, hogy annak idején mennyit vitatkoztunk arról, szükség van-e egyáltalán ekkora telefonokra. Ma a Note II 5,5 hüvelykes kijelzője kisebb, mint rengeteg alsó-középkategóriás mobilé, a „phablet” kifejezés pedig gyakorlatilag eltűnt, mert egyszerűen nincs már értelme külön kategóriaként kezelni a nagyméretű telefonokat. Szinte minden telefon az lett.

Sudden Death Syndrome és AMOLED-beégés

Természetesen a Galaxy Note II sem volt hibátlan. Az egyik legismertebb probléma az úgynevezett Sudden Death Syndrome volt, amikor bizonyos példányok minden különösebb előjel nélkül működésképtelenné válhattak. A jelenséget egyes eMMC memóriachipekkel hozták összefüggésbe, és bár nem minden Note II-t érintett, a korszakban komoly aggodalmat jelentett a tulajdonosok egy részének.

A másik hosszú távú probléma sokkal inkább az AMOLED technológiához kapcsolódik. A statikus elemek tartós megjelenítése után beégés alakulhatott ki, ezért egy ma előkerülő, sokat használt Galaxy Note II kijelzőjén egyáltalán nem ritka, hogy halványan ott maradtak a régi kezelőfelület bizonyos részei.

A készülék ugyanakkor óriási rajongótábort épített, és különösen népszerű volt azok körében, akik rootolták telefonjaikat, custom ROM-okat telepítettek, és a lehető legmélyebben szerették volna átalakítani az Androidot. A Note II erre is remek játszótérnek bizonyult.

Mire használható 2026-ban? Leginkább időutazásra

Bármennyire is szerethető a Note II, napi használatra ma már gyakorlatilag alkalmatlan. A tesztelt készülék ugyan képes Wi-Fi-hálózatra csatlakozni, az Android 4.1.2 azonban annyira régi, hogy a modern online szolgáltatások és alkalmazások jelentős része már egyáltalán nem támogatja.

Fotózni továbbra is lehet vele, de erre már nyilván sokkal jobb eszközök vannak. Jegyzetelésre az S Pen még mindig használható, csak az elkészült anyagok továbbítása és beillesztése egy modern digitális munkafolyamatba válik körülményessé. Emiatt a Note II ma már sokkal inkább gyűjtői darab, mint olyan mobil, amelybe érdemes lenne aktív SIM-kártyát tenni.

Viszont retró eszközként elképesztően érdekes. Kézbe véve látni lehet rajta, hogyan képzelte el a Samsung a jövő okostelefonját 2012-ben, és egészen meglepő, mennyi mindenben találták el az irányt.

Az első Note megteremtette a kategóriát, a Note II legitimálta

A Galaxy Note családfája az első generációval indult 2011-ben, amikor a Samsung megmutatta az ötletet. Egy évvel később érkezett a Note II, amely ezt a koncepciót már sokkal kiforrottabb termékké alakította. A következő lépcsőt a 2013-as Galaxy Note 3 jelentette, amely 5,7 hüvelykes Full HD kijelzőt, 3 GB RAM-ot, újabb S Pen-funkciókat és az Air Command menüt is elhozta. A Samsung közben a dizájnon is változtatott, a fényes műanyag helyét pedig a jellegzetes, varrást imitáló bőrhatású hátlap vette át.

Az első három generáció ezért nagyon szépen mutatja a sorozat fejlődését. Az első Note-nál megszületett az ötlet, a Note II-nél kiforrt a recept, a Note 3 idejére pedig már teljes értékű csúcstelefonos családról beszélhettünk.

Ha tehát azt kell eldönteni, melyik volt a fontosabb, az első vagy a második Note, az eredeti modellnek jár az elsőbbség. Nélküle nem létezne maga a kategória sem. A Galaxy Note II viszont az a telefon volt, amely legitimálta az ötletet, és bebizonyította, hogy a hatalmas kijelző, az S Pen és a produktivitásra épülő szoftveres funkciók nem egyszeri látványosságok.

Ma már nem lehet rajta rendesen internetezni, a kamerája erősen retró, az Android Jelly Bean pedig olyan érzést kelt, mintha egy digitális múzeumba lépnénk be. Mégis rengeteg olyan funkció van benne, amelynek használatakor 2026-ban is megáll egy pillanatra az ember.

A Multi Window. Az Air View. A Popup Note. Az S Pen nyomásérzékenysége. A képernyőről tollal kivágható tartalom. A cserélhető akkumulátor, microSD és OTG.

Együtt pedig pontosan azt az érzést adják, ami miatt jó ezeket a régi készülékeket újra elővenni: nem azért, mert ma is jobbak lennének, hanem mert megmutatják, hogy bizonyos ötletek sokkal régebbiek, mint gondolnánk.

A Galaxy Note II-re pedig újra és újra ugyanazt lehet mondani: basszus, ezt már 2012-ben tudta.