PunCube Mech Wallet teszt – ez még pénztárca, vagy már egy mechanikus kütyü?
Mindig is szerettem a minimalista eszközöket, és a PunCube Mech Wallet teljesen beleillik ebbe a világba. Ha nagyon parasztosan akarjuk megfogalmazni, akkor ez egy irat- és kártyatartó. Ha viszont kicsit jobban megnézzük, akkor egy prémium anyagokból készült, mechanikus, modulárisan bővíthető minimalista pénztárcáról beszélünk, amit akár a telefon hátára is fel lehet csapni.
És nagyjából itt válik relevánssá egy tech oldalon is. A Mech Wallet ugyanis nem pusztán egy fémdoboz a bankkártyáknak. Van benne egy mechanika, amely egy mozdulattal kitolja a kártyákat, különböző modulokat lehet rá csavarozni, kérhető hozzá MagSafe rögzítés, AirTag tartó vagy bőr Bifold kiegészítő, és az egész valahol félúton helyezkedik el egy hagyományos pénztárca és egy EDC kütyü között.
Nálam a Classic változat Ripple-Sand kivitele járt, mellé pedig a Bifold Module-t kértem. Ez a kombináció szerintem pont jól mutatja meg, miért érdekes a PunCube ötlete.

Már a csomagolásnál látszik, hogy nem egy filléres kártyatartó
A külső doboz elegáns kartonból készült, a nyitófül szépen, kontrolláltan szakad fel, ami apróság, de már itt érezni, hogy próbáltak figyelni a részletekre.

Aztán jön az első kisebb meglepetés: belül egy masszív fémdoboz található, ebben lakik maga a pénztárca. Ez már jóval prémiumabb benyomást ad, mint egy egyszerű műanyag vagy papír csomagolás, és egyből jelzi, hogy itt azért az anyaghasználatra is költöttek.
A csomagban ott van maga a Mech Wallet, egy pénzcsipesz, egy apró csavarhúzó, a modulok rögzítéséhez szükséges csavarok, valamint az instrukciók. Az én csomagomban természetesen ott volt a külön választott Bifold Module is.
Ez pont az a fajta kicsomagolás, ahol nem öntik rád száz fölösleges dolgot, de ami kell az összeszereléshez és használathoz, azt megkapod.
Valódi alumínium, nem csak fémhatású műanyag
A Mech Wallet Classic alapja 6063-as alumíniumból készül. Ez fontos különbség ahhoz képest, amikor egy termék a képeken nagyon fémesnek tűnik, aztán megfogva kiderül, hogy csak ügyesen lefújt műanyag.
Itt tényleg fémről beszélünk. A pénztárca masszív, merev és nagyon kellemes érzést ad kézben. Az alapváltozat mérete 98 × 60 × 8 milliméter, a tömege pedig mindössze 53 gramm, vagyis a fém konstrukció ellenére sem lesz belőle egy zsebben hordható tégla.
Ez a méret nagyjából akkora, amekkora tényleg kell néhány bankkártyának és iratnak. Nincs fölösleges anyag, nincs három kihasználatlan rekesz és egy húsz éve lejárt gyógyszertári pontgyűjtő kártyának fenntartott titkos zseb.
Minimalista. Ennyi.

A Ripple-Sand nekem telitalálat
A PunCube többféle felülettel és mechanikai karakterrel kínálja a pénztárcát. A Wasteland változat határozottabb, kattogósabb működésű, a Horizon finomabb, csúszó érzetet ad, a Ripple pedig a visszafogottabb, csendesebb verzió.
Nálam ez utóbbi, a Ripple-Sand járt. A Sand szín egy világosabb, homokos árnyalat, a Ripple mintázat pedig szerintem nagyon jól áll neki. Nem ordít arról, hogy „nézd, milyen taktikai vagyok”, mégis van karaktere.
A Ripple mechanikájának működése visszafogottabb, finomabb érzetű, és van benne egy enyhén mágneses, kielégítő mozdulat. Az egész valahogy olyan, hogy az ember az első pár napban akkor is nyomogatja, amikor egyébként semmilyen kártyára nincs szüksége.
Igen, gyakorlatilag sikerült fidget toy-t csinálni egy pénztárcából.

Egy mozdulat, és előjön az összes kártya
A Mech Wallet igazi trükkje a beépített mechanikus kártyakiadó rendszer. Ahelyett, hogy a pénztárca mélyén próbálnánk két körömmel kibányászni a megfelelő bankkártyát, egyetlen mozdulattal ki lehet tolni az összeset.
A kártyák lépcsőzetesen jelennek meg, így már csak ki kell választani azt, amelyik éppen kell.
Ez elsőre lehet, hogy csak látványos extrának tűnik, de használat közben nagyon gyorsan kényelmessé válik. Előveszed a tárcát, meghúzod vagy megnyomod a mechanikát, kiválasztod a kártyát, kész.
Az ilyen funkcióknál mindig az dönti el a dolgot, hogy használat közben is értelmesek-e, vagy csak a reklámvideóban mutatnak jól. Ennél viszont tényleg működik az ötlet.
Hány kártya fér bele?
A gyártó szerint az alap Mech Wallet maximum 6 hagyományos, sík felületű kártyát tud fogadni. Ha régebbi, dombornyomott kártyákat használunk, akkor azok nagyobb vastagsága miatt 5 darabbal érdemes számolni.
Ez a kapacitás egy minimalista pénztárcánál szerintem teljesen életszerű. Személyi, jogosítvány, bankkártya, esetleg céges vagy egyéb kártya, és már szinte meg is vagyunk.
Aki viszont több mindent hord magánál, annak jön képbe a moduláris kialakítás.
A Bifold Module-lel együtt a teljes kapacitás akár 9 kártyára növelhető, tehát már nem kell annyira szigorúan eldönteni, melyik kártya érdemli meg, hogy velünk jöhessen otthonról.
Bifold Module – egy kis hagyományos pénztárca a mechanikus mellé
Én a Bifold Module-t választottam hozzá, amely lényegében egy bőrből készült kihajtható bővítés.
Az alap alumínium Mech Wallet RFID-védett, így a benne tárolt kártyákat nem lehet csak úgy kívülről leolvasni. Ez biztonsági szempontból jó, de például beléptetőkártyánál pont kényelmetlen lehet. A Bifold Module külső kártyahelye erre is megoldást adhat, hiszen ide kerülhet olyan kártya, amit szeretnénk anélkül használni, hogy minden alkalommal kivennénk a fémtokból.
A Bifold verzió teljes mérete körülbelül 98 × 60 × 12 milliméterre nő, tömege pedig nagyjából 65 gramm. Tehát még a kiegészítővel együtt is nagyon kompakt marad.
A modul valódi, felső rétegű borjúbőrt használ, belül pedig nemcsak további kártyáknak, hanem készpénznek és akár néhány érmének is lehet helyet találni.
Így a Mech Wallet már közelebb kerül egy hagyományos pénztárca funkcionalitásához, de közben megtartja a jóval kisebb méretét.

Egy perc alatt felszerelhető
A Bifold Module rögzítése meglepően egyszerű. A csomagban kapott apró csavarhúzóval és csavarokkal fel kell rögzíteni a kiegészítőt a Mech Wallet megfelelő pontjaira.
Nálam a Bifold felszerelése és a pénzcsipesz felhelyezése nagyjából egy perc alatt megvolt.
Nem kell szerelőasztal, nem kell YouTube tutorialt keresni, és nem marad a végén három rejtélyes csavar az asztalon, amelyekről fogalmunk sincs, honnan estek ki.
Felcsavaroztam a Bifoldot, felkerült a pénzcsipesz, beleraktam a kártyáimat, és kész is volt a használatra.
Nem tetszik a Bifold? Van MagSafe és AirTag is
A PunCube egyik legjobb ötlete szerintem maga a moduláris rendszer.
Nem kötelező ugyanúgy használni a pénztárcát éveken keresztül. A hátoldalra többféle kiegészítő kerülhet, és később le is lehet cserélni őket.
A Bifold Module azoknak jó, akik továbbra is szeretnének valamennyi hagyományos pénztárcás funkcionalitást. A MagSafe Module segítségével kompatibilis telefon hátára rögzíthető a Mech Wallet, ami különösen minimalista megoldás lehet: telefon és pénztárca gyakorlatilag egy csomaggá válik.
Van külön AirTag Module is, így az Apple nyomkövetőjét is hozzá lehet kapcsolni a pénztárcához. Ez annak lehet érdekes, aki hajlamos időnként megfeledkezni arról, hogy hová tette le.
A gyártó Sentry Card nevű nyomkövetős megoldást is kínál, tehát a rendszer később tovább bővíthető.
Pont emiatt nem csak egy sima pénztárcát veszünk, hanem egy kis platformot, amelyet valamennyire a saját igényeinkhez lehet alakítani.
RFID-védelem is van
A fém konstrukciónak van egy másik előnye is: a Mech Wallet RFID- és NFC-blokkolást biztosít.
Ez azt jelenti, hogy a pénztárca belsejében lévő érintésmentes kártyák jeleit kívülről blokkolja. Ez biztonsági szempontból kellemes extra, ugyanakkor van egy fontos következménye is: ha például beléptetőkártyát használunk, azt nem tudjuk egyszerűen a teljes pénztárcával az olvasóhoz érinteni.
Pont ezért lehet jó a Bifold Module külső rekesze, ahová egy gyakran használt NFC- vagy RFID-kártya kerülhet.
Ez egy apró részlet, de szerintem fontos elmondani, mert az RFID-védelem csak addig hangzik univerzálisan tökéletesnek, amíg reggel nem állunk a munkahely bejáratánál, és próbálunk a komplett alumínium pénztárcával bebocsátást kérni.
Pénzcsipesz azoknak, akik még láttak készpénzt
A Mech Wallethez pénzcsipesz is jár, így néhány bankjegyet azok is magukkal tudnak vinni, akik még néha kapcsolatba kerülnek a készpénz nevű analóg fizetési technológiával.
A csipesz nagyon kevés helyet foglal, így nem teszi tönkre a minimalista koncepciót. A Bifold Module természetesen ennél valamivel több készpénz tárolására is alkalmas, vagyis itt is attól függ a használat, hogy mennyire szeretnénk minimalizálni.
Én szeretem azt az ötletet, hogy a pénztárca alapból tényleg csak a legfontosabb dolgokat tartalmazza. Hajlamosak vagyunk ugyanis úgy kezelni a hagyományos pénztárcákat, mint valami hordozható archívumot, aztán pár év múlva már blokk, névjegykártya, lejárt kupon és fél életünk ott lakik benne.
Itt erre egyszerűen nincs hely. És ez nem feltétlenül hátrány.
Fontosabb specifikációk
| Tulajdonság | PunCube Mech Wallet Classic |
|---|---|
| Anyag | 6063 alumínium |
| Méret | 98 × 60 × 8 mm |
| Tömeg | 53 g |
| Kártyakapacitás | max. 6 sík vagy 5 dombornyomott kártya |
| Bifold Module-lel | akár 9 kártya |
| Védelem | RFID/NFC blokkolás |
| Mechanika | egykezes, mechanikus kártyakiadás |
| Változatok | Wasteland / Horizon / Ripple |
| Tesztelt változat | Classic Ripple-Sand |
| Alaptartozék | pénzcsipesz |
| Modulok | Bifold, MagSafe, AirTag, Sentry Card |
| Doboz tartalma | Mech Wallet, pénzcsipesz, csavarhúzó, csavarkészlet, útmutató |
A Bifold Module-lel összeállított változat 98 × 60 × 12 milliméteres és nagyjából 65 grammos, vagyis mindössze 4 milliméterrel lesz vastagabb az alapmodellnél.
A bőrmodul mellett a teljes tárca akár 9 kártyát is képes befogadni, és helyet adhat készpénznek, illetve néhány érmének is.
Öt év garancia egy pénztárcára
A PunCube 5 éves garanciát vállal a Mech Walletre, ami egy ilyen terméknél kifejezetten jól hangzik. Emellett 100 napos visszaküldési lehetőséget is kínálnak.
Ez azért is érdekes, mert a mechanikus rendszer az egész termék egyik központi eleme. Egy hagyományos bőrpénztárcánál nincs igazán mi elromoljon azon kívül, hogy idővel elkopik, itt viszont mozgó mechanikáról beszélünk.
A hosszabb garancia legalább azt mutatja, hogy a gyártó sem egyszer használatos dizájnkütyüként tekint rá.
Milyen a gyakorlatban?
A legjobb tulajdonsága számomra az, hogy egyszerre kicsi és masszív.
A hagyományos pénztárcáknál sokszor az történik, hogy egyre több dolgot rakunk beléjük, aztán egy idő után már akkora dudor van a nadrágzsebben, mintha egy kisebb tabletet próbálnánk titokban hazacsempészni.
A Mech Walletnél ez nincs. A kártyák nagyon kis helyen, egymás mellett sorakoznak a fémházban, a mechanika pedig pillanatok alatt hozzáférhetővé teszi őket.
Az alumínium miatt nem is kell nagyon félteni a bennük lévő kártyákat. Nem hajlik úgy, mint egy sima bőrtok, és tényleg masszív védelmet ad a tartalomnak.
A Bifold Module egy kis vastagságot természetesen hozzátesz, de cserébe jóval sokoldalúbbá válik a pénztárca.
Kinek való?
A PunCube Mech Wallet szerintem elsősorban azoknak való, akik már elegük van a nagy, kitömött hagyományos pénztárcákból.
Ha jellemzően 4-6 kártyát hordasz magadnál, és a készpénz már inkább csak vésztartalék, akkor az alapmodell önmagában is bőven elég lehet.
Ha viszont még szeretnél plusz kártyákat, készpénzt vagy egy kívülről könnyen használható beléptetőkártyát magaddal vinni, akkor a Bifold Module sokkal univerzálisabbá teszi.
A MagSafe modul pedig azoknak lehet izgalmas, akik tényleg a lehető legkevesebb dolgot akarják magukkal vinni: telefon, hátul rajta a pénztárca, és indulás.
Ár és értékelés
A Classic PunCube Mech Wallet normál ára 22.700 Ft. A különböző modulok természetesen növelhetik a végösszeget. A Bifold modul pl jelenleg 6.300 Ft
Ez nem kevés pénz egy pénztárcáért. Ha kizárólag azt nézzük, hogy valamibe bele kell rakni néhány bankkártyát, akkor nyilván ezt egy pár ezer forintos tok is megoldja.
Itt viszont a CNC-zett valódi alumíniumért, a mechanikus kártyakiadásért, az RFID-védelemért, a moduláris felépítésért és az egész prémiumabb kivitelezésért fizetünk.
Ez sokkal inkább egy EDC kiegészítő azoknak, akik szeretik az érdekes mechanikákat, a minőségi anyagokat és a minimalista kütyüket, mintsem egyszerű kártyatartó.
Összegzés
A PunCube Mech Wallet tipikusan az a termék, amelyről elsőre könnyű azt mondani, hogy „jó, de ez csak egy pénztárca”. Aztán megfogod, használod a mechanikát néhányszor, felcsavarozod rá a saját modulodat, és máris kezd értelmet nyerni az egész.
A 6063-as alumíniumház masszív és kellemes tapintású, az 53 grammos tömeg mellett nem nehéz, a 8 milliméteres alapvastagság pedig tényleg minimális. A mechanikus kártyakiadás nemcsak látványos, hanem praktikus is, a moduláris rendszer pedig lehetővé teszi, hogy mindenki egy kicsit a saját használatához igazítsa.
Nekem a Ripple-Sand és a Bifold Module kombináció kifejezetten bejött. Megmarad a minimalista, fémes techkütyü-érzés, de a bőr kiegészítővel mégis kapunk valamennyit a klasszikus pénztárcák praktikusságából.
És talán ez foglalja össze legjobban a PunCube Mech Walletet: papíron egy kártyatartó, gyakorlatban viszont olyan, mintha valaki mérnöki problémává változtatta volna a pénztárcát, majd meglepően jó megoldást talált volna rá.
Hozzászólások (0)
Hozzászóláshoz jelentkezz be!
BejelentkezésMég nincsenek hozzászólások. Légy te az első!