HUAWEI FreeBuds Neo teszt – 45 ezer forintért már nem elég csak jól szólnia
A vezeték nélküli fülhallgatók piaca mára annyira zsúfolt lett, hogy szinte minden ársávban tucatnyi modell közül lehet választani. Aktív zajszűrés, többpontos Bluetooth-kapcsolat, jobb hangkodekek és hosszú üzemidő már nem csak a százezres csúcsmodellek kiváltságai, így egy új fülhallgatónak egyre nehezebb kitűnnie a tömegből.
Ebben a mezőnyben érkezik a HUAWEI FreeBuds Neo, amely 44 990 forintos ajánlott fogyasztói árával már nem az igazán olcsó kategóriában indul. Cserébe adaptív aktív zajszűrést, Bluetooth 6.0-t, nagy felbontású vezeték nélküli hangátvitelt, térhangzást fejkövetéssel, két eszköz egyidejű kezelését és akár 40 órás teljes üzemidőt kínál.
Vagyis a Neo nem azzal akar nyerni, hogy olcsó. Inkább azzal, hogy minél több olyan funkciót adjon, amelyet korábban elsősorban a drágább FreeBuds modellektől várhattunk.
Kicsi füles, még kisebb tömeg
A HUAWEI FreeBuds Neo egyik legfontosabb tulajdonsága a kompakt kialakítás. Egy fülhallgató mindössze körülbelül 4,8 grammot nyom, vagyis papíron hosszabb használat során sem kellene különösebben megterhelőnek lennie.

A fülesek mérete 23,2 × 21,56 × 24,56 milliméter, míg a töltőtok 68,35 × 41,22 × 25,57 milliméteres. Maga a tok körülbelül 31,4 gramm, tehát a komplett szett sem lesz az a nadrágzsebben hordott féltégla.
A Huawei Light Mini Stem néven emlegeti a rövid szárú kialakítást. A tervezés során a gyártó állítása szerint több mint 10 ezer fülmintát és 150 különböző fülprofilt vizsgáltak, hogy minél több ember számára kényelmes legyen a forma.
Marketinges számok ide vagy oda, egy fülhallgatónál ez valóban fontos. Lehet bármilyen zseniális a hangzás, ha húsz perc után már azért vesszük ki a fülünkből, mert fáj tőle a fejünk.
Négy színben érkezik
A FreeBuds Neo négyféle kivitelben került piacra. Van Stellar Silver, vagyis csillámló ezüst, Nebula Pink, azaz ködös rózsaszín, Ice White, vagyis hófehér, valamint Starry Black, azaz csillagfekete változat.

A töltőtok lekerekített, lapos formát kapott, amit a Huawei „Mini Shuttle” kialakításként emleget. A lényeg kevésbé költőien annyi, hogy kis helyet foglal, lekerekített, és könnyen zsebre vágható.

A Neo összességében inkább visszafogott, hétköznapi dizájnt kapott. Nincs rajta semmi nagyon extrém vagy meghökkentő, ami egyébként valószínűleg tudatos döntés: ezt a fülhallgatót láthatóan nem vitrines különlegességnek, hanem mindennapos használatra tervezték.
Adaptív zajszűrés, ami magától alkalmazkodik
A FreeBuds Neo egyik fő funkciója az intelligens, adaptív aktív zajszűrés.
A rendszer nem egyszerűen egy fix ANC-beállítást használ, hanem folyamatosan figyeli a környezeti zajokat, és ezekhez igazítja a zajcsökkentést. A Huawei harmadik generációs audiochipje és a hozzá tartozó algoritmus másodpercenként akár 400 ezer alkalommal képes elemezni a környezetet, a feldolgozási késleltetés pedig a gyártó szerint akár 8 mikroszekundum is lehet.
Ez elsőre valószínűleg több szám, mint amennyire egy kávézóban ülve szükségünk lesz, de a lényeg egyszerű: a füles megpróbál magától reagálni arra, ha megváltozik körülöttünk a zaj.
Más lehet az optimális beállítás egy csendes irodában, egy buszon, az utcán vagy egy kávézóban. A rendszer ezeket a változásokat próbálja automatikusan követni, így nem kell folyamatosan kézzel kapcsolgatni az ANC erősségét.
Akár 30 dB-es zajcsökkentés
A FreeBuds Neo kétcsatornás zajszűrő architektúrát használ, amelyet többek között a beszédhangok, a szél és a közép-, illetve magas frekvenciájú környezeti zajok csökkentésére optimalizáltak.
A Huawei laboratóriumi mérései szerint a zajszűrés megfelelő körülmények között akár 30 dB-es mélységet is elérhet.
Ezt persze ugyanúgy érdemes helyén kezelni, mint minden gyártói ANC-adatot. A tényleges zajcsökkentés nagyban függ attól, mennyire jól illeszkedik a füles, milyen típusú zaj vesz körül minket, és milyen környezetben használjuk.
A Neo Éberség módot is kínál, vagyis szükség esetén nem kell kivenni a fülből ahhoz, hogy jobban halljuk a környezetünket. Ez közlekedésnél, rövid beszélgetésnél vagy például egy boltban kifejezetten hasznos lehet.
Három mikrofon és csontvezetés a telefonhívásokhoz
A zajszűrés nemcsak zenehallgatáskor dolgozik. A FreeBuds Neo oldalanként több mikrofont használ a hívások javítására, és egy csontvezetéses akusztikus érzékelőt is bevet.
A rendszer célja, hogy a beszédhangot jobban elkülönítse a környezet zajaitól. A Huawei saját laboratóriumi mérései szerint akár 95 dB-es háttérzaj, illetve 9 m/s-os szél mellett is használható hangátvitelt képes biztosítani.
Ezek nyilván szélsőséges, ellenőrzött körülmények között mért értékek, nem pedig garanciák arra, hogy orkánban is úgy fogunk telefonálni, mintha egy hangszigetelt stúdióban ülnénk. Viszont jól mutatják, hogy a hívásminőségre komoly hangsúlyt helyeztek.
11 milliméteres dinamikus meghajtó
A FreeBuds Neo belsejében 11 milliméteres dinamikus meghajtó dolgozik, többnyílásos akusztikai kiegyenlítéssel.
A Huawei a Turbo meghajtóegység nevet használja az új rendszerre, amelynél elsősorban a mélyhangok erejét, az énekhangok tisztaságát és a részletek visszaadását emelik ki.

Érdekes, hogy a gyártó kommunikációjában kétféle frekvenciatartomány is megjelenik. A bemutatóanyag a Turbo meghajtónál 10 Hz és 48 kHz közötti tartományt említ, miközben a hivatalos műszaki specifikáció 20 Hz–40 kHz frekvenciaválaszt ad meg. A lényeg viszont az, hogy a FreeBuds Neo nagy felbontású hanganyagok kezelésére is fel van készítve.
Akár 2,3 Mbps-os veszteségmentes hangátvitel
A hangátvitel az egyik érdekesebb része a Neo tudásának.
Kompatibilis Huawei készülékkel a fülhallgató akár 2,3 Mbps-os, 48 kHz/24 bites veszteségmentes vezeték nélküli hangátvitelt is támogat. Ez azonban nem általános Bluetooth-tulajdonság, hanem kompatibilis Huawei eszközökhöz kötött funkció.
Más kompatibilis készülékekkel az LDAC használható, maximum 990 kbps-os bitrátával.
Ez azért lényeges, mert a FreeBuds Neo nem kizárólag Huawei telefonokkal működik. Android, iOS és Windows rendszerű készülékekkel is használható, csak bizonyos fejlettebb funkciókhoz és a maximális hangminőséghez lehet szükség Huawei ökoszisztémára.
Térhangzás fejkövetéssel
A FreeBuds Neo támogatja a Huawei térbeli hangzását is, amely 360 fokos hangteret próbál létrehozni.
Ehhez fejkövetés is társulhat, vagyis a hang térbeli pozíciója a fej mozgásához igazodhat. Filmeknél, bizonyos zenéknél és kompatibilis tartalmaknál ez természetesebb, térbelibb élményt adhat, mint a hagyományos sztereó megszólalás.
Ez továbbra sem olyan funkció, ami miatt önmagában érdemes fülhallgatót választani, de egyre több prémium és középkategóriás modell kínálja, így jó látni, hogy a Neo sem maradt ki belőle.
Bluetooth 6.0 és egyszerre két eszköz
A vezeték nélküli kapcsolat Bluetooth 6.0 szabványra épül.
Ennél talán még fontosabb a gyakorlatban, hogy a FreeBuds Neo egyszerre két Bluetooth-eszközhöz is kapcsolódhat. Ez például akkor nagyon kényelmes, ha munka közben laptopon hallgatunk valamit, de közben bejön egy hívás a telefonon.
Nem kell minden alkalommal manuálisan bontani és újrapárosítani a kapcsolatot, a rendszer képes a két eszköz közötti váltásra.
Android, iOS és Windows támogatás egyaránt rendelkezésre áll, így ebből a szempontból nincs bezárva a felhasználó a Huawei saját ökoszisztémájába.
Érintésvezérlés és hangerőállítás a fülesen
A fülhallgatók szárán érintésérzékeny felület található, amely többféle gesztust támogat.
Dupla koppintással alapértelmezetten elindítható vagy szüneteltethető a lejátszás, illetve fogadható és befejezhető a hívás. Három koppintással a következő számra ugorhatunk.
A száron történő húzással közvetlenül a fülhallgatóról állítható a hangerő, ami számomra mindig az egyik leghasznosabb gesztus egy TWS fülesnél. Meglepően sok modellen még mindig elő kell venni a telefont ahhoz, hogy egy kicsit halkítsunk a zenén.
A hosszú érintés a zajszűrési módok között válthat, illetve hívás elutasítására vagy hangasszisztens aktiválására is beállítható.

Még bólintással is felvehetjük a telefont
A FreeBuds Neo giroszkópot és gyorsulásérzékelőt is kapott, így bizonyos esetekben fejmozdulatokkal is vezérelhető.
Bejövő hívásnál például bólintással fogadhatjuk, fejrázással pedig elutasíthatjuk a hívást.
Ez tipikusan az a funkció, ami nélkül eddig valószínűleg mindenki képes volt élni, de ha tele van a kezünk, főzünk, edzünk vagy éppen valamit cipelünk, meglepően praktikus lehet.
A fülesben ezen kívül infravörös viselésérzékelő, Hall-szenzor, érintésérzékelő és a már említett csontvezetéses akusztikus érzékelő is található.
Akár 40 órás teljes üzemidő
Az akkumulátoradatok kifejezetten rendben vannak.
Mindkét fülhallgatóban 60 mAh-s akkumulátor található, a töltőtok pedig 460 mAh-s telepet kapott.
Normál, SD minőségű zenehallgatásnál egyetlen feltöltéssel akár 10 órás működés érhető el kikapcsolt ANC mellett, bekapcsolt zajszűréssel pedig körülbelül 6,5 órára csökken az üzemidő.
Nagy felbontású HD hang használatakor 9 óra érhető el ANC nélkül, illetve körülbelül 6 óra bekapcsolt zajszűréssel.
A töltőtokkal együtt a maximális zenehallgatási idő akár 40 óra lehet ANC nélkül, zajszűréssel pedig körülbelül 24 óra.
Ez már az a szint, ahol átlagos használat mellett nem kell minden este konnektort keresni.
Töltés nagyjából 70 perc alatt
A töltőtok USB Type-C csatlakozón keresztül tölthető.
A teljesen lemerült tok feltöltése nagyjából 70 percet vesz igénybe, és körülbelül ugyanennyi idő szükséges akkor is, ha a tokot a benne lévő fülhallgatókkal együtt töltjük.
Maguk a fülhallgatók a tokból körülbelül 45 perc alatt tölthetők fel teljesen.
Vezeték nélküli töltést a hivatalos specifikáció nem említ, így itt marad a hagyományos USB-C kábel.
IP55 védelem sporthoz és hétköznapokra
A fülhallgatók IP55 minősítést kaptak, vagyis porral és fröccsenő vízzel szemben is ellenállóbbak.
Ez sportolásnál, izzadásnál vagy egy kisebb esőnél jó hír, ugyanakkor fontos, hogy maga a töltőtok nem rendelkezik ugyanezzel a védelemmel.
Úszáshoz természetesen továbbra sem való, és a nedves fülhallgatót sem érdemes azonnal töltőre rakni. De mindennapos használathoz az IP55 már egy megnyugtató szint.
A fontosabb specifikációk egy helyen
| Tulajdonság | HUAWEI FreeBuds Neo |
|---|---|
| Típus | teljesen vezeték nélküli, ANC-s fülhallgató |
| Meghajtó | 11 mm-es dinamikus meghajtó |
| Bluetooth | Bluetooth 6.0 |
| Többpontos kapcsolat | igen, két eszköz egyidejűleg |
| ANC | intelligens, adaptív aktív zajszűrés |
| Zajszűrés | gyártói adat szerint akár 30 dB |
| Hangátvitel Huawei eszközzel | akár 2,3 Mbps, 48 kHz/24 bit |
| LDAC | akár 990 kbps |
| Térhangzás | igen, fejkövetéssel |
| Fülhallgató tömege | kb. 4,8 g/db |
| Tok tömege | kb. 31,4 g |
| Füles akkumulátora | 60 mAh/db |
| Tok akkumulátora | 460 mAh |
| Üzemidő ANC nélkül | akár 10 óra |
| Üzemidő ANC-vel | akár 6,5 óra |
| Teljes üzemidő tokkal | akár 40 óra |
| Tok töltési ideje | kb. 70 perc |
| Fülhallgató töltése | kb. 45 perc |
| Töltés | USB Type-C |
| Védelem | IP55 a fülhallgatóknál |
| Kompatibilitás | Android, iOS, Windows |
| Színek | Stellar Silver, Nebula Pink, Ice White, Starry Black |
| Magyarországi ár | 44 990 Ft |
44 990 forint – itt kezd igazán érdekessé válni
A HUAWEI FreeBuds Neo magyarországi ajánlott fogyasztói ára 44 990 forint.
És talán itt van a termék legnagyobb kihívása is.
Tizenegynéhány ezer forintért ma már találhatunk meglepően jó, aktív zajszűréses TWS fülhallgatókat, 20-30 ezer forint között pedig már nagyon komoly konkurencia várja a vásárlót. 45 ezer forint körül tehát már nem elég annyi, hogy egy füles egyszerűen „rendben van”.
A Neo mellett elsősorban az adaptív ANC, a Huawei eszközökkel elérhető nagy bitrátájú hangátvitel, az LDAC, a térhangzás, a két eszköz egyidejű kezelése, az alacsony tömeg és a korrekt üzemidő szól.
Aki Huawei telefont vagy más Huawei eszközöket használ, annak ennél többet is adhat a rendszer az ökoszisztémás funkciók miatt.
Egy év Loss Care Service is jár hozzá
A Huawei a FreeBuds Neo mellé egy évig díjmentesen biztosítja a Loss Care Service szolgáltatást.
Ennek lényege, hogy ha az egyik fülhallgatót elveszítjük vagy megsérül, a jogosult felhasználó egy cserefülhallgatót vásárolhat a hivatalos kiskereskedelmi ár 50 százalékáért.
Ez nem teljes körű biztosítás, és nem azt jelenti, hogy ingyen kapunk másikat, ha az egyik eltűnik a kanapé fekete lyukában. Viszont egy TWS fülhallgatónál kifejezetten értelmes szolgáltatás, hiszen az egyik oldal elvesztése meglepően könnyen előfordulhat.
Kinek lehet jó választás?
A FreeBuds Neo elsősorban annak lehet érdekes, aki egy könnyű, kényelmesnek ígérkező, jól felszerelt mindennapos TWS fülhallgatót keres, és nem szeretne lemondani az aktív zajszűrésről vagy a jobb minőségű Bluetooth-hangátvitelről.
Huawei telefonnal különösen érdekes lehet, hiszen itt használható ki a 2,3 Mbps-os veszteségmentes kapcsolat és több ökoszisztémás funkció.
Más Android telefonokkal, iPhone-nal és Windows géppel is működik, tehát nem kizárólag Huawei-felhasználóknak szól, de bizonyos extrákból nyilván akkor kapjuk a legtöbbet, ha házon belül maradunk.
A 4,8 grammos tömeg, az IP55 védelem és az akár 10 órás egytöltéses üzemidő miatt sporthoz, utazáshoz és hosszabb munkanapokhoz is alkalmas lehet.
Összegzés
A HUAWEI FreeBuds Neo első ránézésre tényleg nem az a termék, amely valamilyen őrült extrával próbálja magára rántani a figyelmet. Nincs kijelző a tokján, nem világít RGB-ben, és nem próbál úgy kinézni, mintha 2050-ből küldték volna vissza.
Helyette a hétköznapi használatot próbálja minél jobban lefedni.
Kapunk adaptív ANC-t, 11 milliméteres dinamikus meghajtót, LDAC-ot, kompatibilis Huawei eszközöknél akár 2,3 Mbps-os veszteségmentes hangátvitelt, Bluetooth 6.0-t, két eszköz egyidejű kezelését, térhangzást, fejkövetést, IP55 védelmet és akár 40 órás teljes üzemidőt.
Nem forradalmi. Nem is igazán különc. Inkább egy olyan fülhallgató, amely szinte minden fontos mai funkció mellé oda tud tenni egy pipát.
A valódi kérdés így nem az, hogy tud-e eleget, mert papíron egyértelműen igen. Sokkal inkább az, hogy 44 990 forintért elég vonzó-e egy olyan piacon, ahol már az olcsóbb modellek között is nagyon komoly verseny zajlik.
A Huawei mellett viszont szól a kiforrott ökoszisztéma, az adaptív zajszűrés, a nagy felbontású hangátvitel és az egyéves Loss Care szolgáltatás. Aki pedig már eleve Huawei eszközöket használ, annak a FreeBuds Neo jóval érdekesebb ajánlattá válhat.
Hozzászólások (0)
Hozzászóláshoz jelentkezz be!
BejelentkezésMég nincsenek hozzászólások. Légy te az első!