Haylou S40, ismét: tíz hónap telt el, az ára leesett – így már még nehezebb belekötni
Egy teszt nálam nem feltétlenül ér véget akkor, amikor kikerül róla a videó. Vannak olyan termékek, amelyekre hónapokkal később is ránézek: mennyit változott az áruk, érkezett-e hozzájuk új szoftver, és főleg azt, hogy az eredeti véleményem mennyire állta ki az idő próbáját. A Haylou S40 pontosan ilyen eszköz. Nagyjából tíz hónapja készítettem róla videót, akkor is kifejezetten jó ár-érték arányú fejhallgatónak tartottam, most viszont az ára körülbelül 19 ezer forintra csökkent.
Ez pedig jó apropó arra, hogy újra elővegyük.
Már csak azért is, mert a specifikációját ma olvasva továbbra is kissé fekete mágiának tűnik, hogyan sikerült ennyi mindent beletenni ebbe az ársávba. Akár 50 dB-es adaptív aktív zajszűrés, két meghajtóból álló hangrendszer, vezeték nélküli Hi-Res Audio, LDAC, Bluetooth 6.0, multipoint kapcsolat, térhangzás, opcionális külső mikrofon és akár 90 órás üzemidő szerepel a listán. Mindezt úgy, hogy az S40 nem érződik olyan terméknek, amelyen minden egyes forint megtakarítását azonnal kitapintjuk.
Tíz hónappal az eredeti teszt után tehát nem az a kérdés, hogy megjelent-e valamilyen csodálatos új funkció. Sokkal inkább az, hogy 19 ezer forint környékén mennyire erős ajánlat lett abból a fejhallgatóból, amely már eredeti áron is meggyőző volt.
Nem csak a specifikáció hosszú, a doboz tartalma is korrekt
A Haylou S40 csomagja alapvetően bőséges, és a fejhallgató használatához szükséges tartozékokat megkapjuk. Egyvalamit viszont továbbra is hiányolok: hordtáska vagy kemény tok nincs a dobozban.
Ez egy teljes méretű, összecsukható fejhallgatónál nem feltétlenül jelent tragédiát, főleg ebben az árkategóriában, de utazáshoz jó lenne valamiféle védelem. Aki rendszeresen bedobná hátizsákba vagy bőröndbe, annak érdemes külön tokot beszereznie.
Az S40 egyik előnye ugyanakkor, hogy fizikailag elég rugalmas konstrukció. A kagylók több irányban elfordíthatók, a pánt állítható, és az egész fejhallgató könnyen hozzáigazítható különböző fejformákhoz. Nem az a merev típus, amelynél öt perc után pontosan meg lehet mondani, hol fog fájni két óra használat után.

Műanyag, de nem az olcsó, kopogós fajtából
A külső alapvetően műanyag, ami 19 ezer forint környékén teljesen rendben van. A fontosabb kérdés inkább az, milyen műanyagból és milyen összeszerelési minőséggel dolgoztak. Az S40 ezen a ponton jobban teljesít annál, mint amit az ára alapján feltétlenül várnánk.
Nem kelt üres, kopogós érzetet, a pánt kritikus részeinél fém merevítést is kapunk, a mozgó elemek pedig a teszt során kulturáltan működtek. A nálam járt példány fekete volt, de a modell fehér változatban is elérhető.
A fejjel érintkező részek nagyon puha párnázást kaptak. A fejpánt és a fülpárnák kényelmesek, viszont a borítás műbőr, amely továbbra is megosztó megoldás. Rövidebb és közepes használatnál kellemesen puha, meleg időben vagy többórás viselésnél azonban jobban be tud fülledni, mint egy jól szellőző textilpárna.
Ennél fontosabb gyakorlati részlet, hogy a fülpárnák nem egyszerűen levehetők és cserélhetők. Egy olcsóbb fejhallgatónál ez gyakori kompromisszum, hosszabb távon azonban érdemes számolni vele, hiszen jellemzően éppen a párnák azok, amelyek néhány év intenzív használat után először kezdenek el öregedni.
Fizikai gombok és érintésvezérlés egyszerre
Az S40 nem próbál mindent érintőfelülettel megoldani. Fizikai kezelőszerveket is kapunk, amelyek szerintem továbbra is praktikusabbak olyan alapműveleteknél, amelyeket vakon szeretnénk elvégezni. Emellett a jobb oldali kagyló érintésérzékeny felületet is kínál, amely hosszú érintést és dupla koppintást is felismer.
Ez elsőre talán kissé túlbonyolítottnak hangzik, valójában viszont gyorsan megszokható. Bizonyos funkciókat egyszerűbb gombbal elérni, másoknál pedig kényelmes az érintés.
A töltés USB-C-n keresztül történik, és a gyorstöltés is jól jön: körülbelül húszpercnyi töltés akár tízórányi további zenehallgatást jelenthet. Ez különösen akkor hasznos, amikor indulás előtt derül ki, hogy napok óta nem néztünk rá az akkumulátor töltöttségére.
Igaz, 90 órás maximális üzemidő mellett ehhez azért komoly feledékenység szükséges.

Az alkalmazás meglepően sokat hozzáad
A Haylou S40 egyik legérdekesebb része számomra továbbra is a hozzá tartozó alkalmazás. Az olcsóbb fejhallgatóknál gyakran vagy egyáltalán nincs saját szoftver, vagy kapunk valamit, amelyben lényegében három kapcsolót és egy firmware-verziószámot találunk.
Itt ennél jóval többről van szó.
Az app használatának vannak furcsaságai. 18+-os korhatár-besorolást kér, ami egy fejhallgató vezérlőalkalmazásánál minimum érdekes, ráadásul bejelentkezésre is ösztönöz. Ezek nélkül szerintem boldogan meglennénk, de ha ezen túljutunk, valóban hasznos beállításokat találunk.
A fejhallgató Bluetooth 6.0 kapcsolaton kommunikál, az alkalmazásból pedig az ANC működésétől az equalizeren keresztül a térhangzásig sok minden módosítható.
Négyféle módot kapott az aktív zajszűrés
A Haylou S40 egyik legnagyobb vonzereje az akár 50 dB-es zajcsökkentéssel kommunikált ANC. Fontos persze, hogy ezt ne úgy értelmezzük, mintha minden környezeti hangból univerzálisan és folyamatosan pontosan 50 decibelt vonna le. A zajszűrés hatásossága frekvenciától és környezettől is függ, a megadott érték inkább a rendszer elméleti maximális képességét jelzi.
A gyakorlatban viszont az ANC nagyon is használható.
Az alkalmazásban négy alapvető működési lehetőség közül választhatunk. Bekapcsolt zajszűrésnél kézzel is szabályozható annak erőssége, de van adaptív mód, amely maga próbál alkalmazkodni a környezethez. Természetesen teljesen kikapcsolható, illetve transparency, vagyis áteresztő mód is rendelkezésre áll, amikor inkább szeretnénk hallani, mi történik körülöttünk.
Ebben az árkategóriában önmagában már az is kellemes, hogy nem csak egy egyszerű ANC be/ki kapcsolót kapunk. Az adaptív működés és a kézi szabályozhatóság érezhetően komolyabb termék benyomását kelti.
Van térhangzás is, még fejkövetéssel is
A szoftver térhangzást is kínál, méghozzá statikus és fejmozgást követő változatban. Utóbbinál a virtuális hangforrás helyzete nem egyszerűen együtt fordul velünk, hanem megpróbál a tér egy adott pontján maradni.
Technikailag érdekes, és a teszt során valóban működött.
A kérdés inkább az, hogy kinek van rá szüksége. Én a mai napig azok közé tartozom, akik zenehallgatásnál inkább a normál sztereó megszólalást választják. A fejkövetős térhangzás látványos technológiai demó, filmnél vagy bizonyos tartalmaknál lehet szórakoztató, de nem ez lenne az első ok, amiért S40-et vennék.
A jó hír, hogy ha valakinek ugyanez a véleménye, egyszerűen kikapcsolhatja.
Multipoint: apró funkció, amiről nehéz lemondani
Az S40 támogatja a multipoint kapcsolatot, vagyis egyszerre két kompatibilis eszközhöz is kapcsolódhat. Aki napközben notebook és telefon között ugrál, gyorsan rájön, mennyire kényelmes ez.
Nem kell minden egyes váltásnál belépni a Bluetooth-menübe, lecsatlakozni az egyik eszközről, majd párosítani a másikat. Dolgozhatunk a számítógépen, miközben a telefonon érkező hívás is elérhető marad.
Ez tipikusan az a funkció, amely nélkül teljesen jól lehet élni egészen addig, amíg az ember hozzá nem szokik. Utána viszont kifejezetten bosszantó visszaülni olyan fejhallgatóra, amely nem tudja.

A tízsávos EQ-val teljesen átformálható a hangja
Az eredeti teszt elején az S40 hangzásával kapcsolatban volt egy fenntartásom. Első hallásra erősnek éreztem a középtartományt, miközben a mélyek és a magasak valamivel visszafogottabbnak tűntek annál, amit én szeretek.
Aztán megnyitottam az equalizert.
És itt derül ki igazán, mennyi tartalék van a fejhallgatóban.
Az alkalmazás több gyári hangprofilt kínál, de ami sokkal fontosabb, hogy tízsávos egyéni EQ is rendelkezésre áll. Nem kell tehát elfogadni azt a karaktert, amelyet a gyár alapértelmezettként választott. A mélyek, a középtartomány és a magasabb frekvenciák egészen finoman formálhatók.
A gyári profilok közül én továbbra is a Bass beállítást szerettem leginkább. Ezzel számomra sokkal jobb lett az egyensúly: testesebb mélyek jelentek meg, miközben a közép és a magas sem tűnt el mögöttük.
Ez egyébként szerintem fontos tanulság az S40-nél. Ha valaki kiveszi a dobozból, meghallgat két zenét, majd azt mondja, hogy nem teljesen az ő ízlése, érdemes még néhány percet adni neki. Az EQ-val feltűnően sokat lehet változtatni rajta.
Két meghajtó dolgozik oldalanként
A hangrendszer egyik komolyabb műszaki érdekessége a dual-driver kialakítás. Mindkét oldalon egy 40 milliméteres és egy 20 milliméteres meghajtó dolgozik együtt, a gyártó pedig titánalapú kialakítást használ.
A két meghajtó alkalmazásának elméleti előnye, hogy a különböző frekvenciatartományok kezelését jobban szét lehet osztani, mint amikor egyetlen membrántól várjuk el, hogy a mély basszustól a magas frekvenciákig mindent ugyanolyan magabiztosan reprodukáljon.
Ehhez társul a vezeték nélküli Hi-Res Audio és LDAC támogatás, így kompatibilis forráseszközzel magasabb bitrátájú Bluetooth hangátvitelre is lehetőség van.
Ez természetesen nem jelenti automatikusan azt, hogy minden zenefájl hirtelen audiofil stúdiófelvétellé változik. A forrás, a kodek, maga a felvétel és az EQ beállítása egyaránt számít. A hardver azonban ebben az ársávban meglepően komoly alapot ad.

Alapbeállítással középközpontú, EQ-val viszont nagyon sok van benne
Hangkarakterét tekintve az S40 számomra nem az a fejhallgató, amelyet feltétlenül teljesen érintetlen gyári beállítással használnék. A középtartomány hangsúlyos, ami énekhangoknál, podcastoknál és beszédnél kifejezetten jó lehet, de zenehallgatásnál nekem kellett egy kis plusz energia a spektrum két szélén.
A jó hír éppen az, hogy ezt megkapjuk.
A mélytartomány megfelelő beállítás mellett testes tud lenni, de nem kell feltétlenül kontrollálatlan basszusbombává változtatni. A magasakat szintén fel lehet nyitni annyira, hogy részletesebb, levegősebb karaktert kapjunk. A közép pedig az eredeti erősségét megtartva szépen összeköti az egészet.
Nem állítanám, hogy az S40 egy high-end stúdiófejhallgató, mert nem az. Huszonkétezer forintos vezeték nélküli ANC modellként viszont meglepően sokat lehet kihozni belőle, és ebben a jól használható equalizernek legalább akkora szerepe van, mint maguknak a meghajtóknak.
A külső mikrofon nem csak gamer látványelem
A fejhallgatóban eleve öt beépített mikrofon dolgozik, amelyek többek között a zajszűrésben és telefonhívásoknál kapnak szerepet. A Haylou azonban lehetőséget ad egy külön, a száj közelébe helyezhető külső mikrofon csatlakoztatására is.
A két megoldás karakterisztikája értelemszerűen eltér. A beépített mikrofonoknak úgy kell felvenniük a beszédet, hogy fizikailag a fejhallgató oldalán helyezkednek el, miközben a boom mikrofon sokkal közelebb kerül a szánkhoz. Gamingnél, hosszabb online beszélgetésnél vagy meetingnél emiatt tisztábban és direktebben rögzíthető a hang.
Ez különösen érdekessé teszi az S40-et azok számára, akik nem szeretnének külön munkahelyi, utazós és gamer headsetet tartani. Egyetlen fejhallgató tud normál vezeték nélküli modellként működni, majd szükség esetén mikrofonos headsetté alakítható.
Bluetooth 6.0 és 80 ms körüli alacsony késleltetés
Játékhoz a mikrofon mellett a késleltetés is fontos. A Bluetooth 6.0 kapcsolat és a hozzá tartozó alacsony késleltetésű működés nagyjából 80 milliszekundumos átviteli késést céloz meg.
Ez nem ugyanaz a szint, mint egy komoly, saját 2,4 GHz-es USB-adóval működő kompetitív gamer headset, ahol még alacsonyabb késleltetés érhető el. Mobilos játékhoz, általános gaminghez és videónézéshez azonban lényegesen jobb élményt adhat, mint egy nagy késésű alap Bluetooth-kapcsolat.
Az S40 ereje megint nem az, hogy minden egyes felhasználási területen külön kategóriabajnok akar lenni, hanem az, hogy rengeteg helyzetet egyetlen termékkel próbál lefedni.
Ha elhagyjuk a lakásban, az app még ebben is segíthet
Az alkalmazásban keresőfunkció is van. Ha a fejhallgató Bluetooth-hatótávon belül van, hangos jelzést indíthatunk rajta, így könnyebb megtalálni.
Nyilván nem GPS-es helymeghatározásról vagy egy AirTaghez hasonló világméretű keresőhálózatról beszélünk. Ha a fejhallgatót tegnap a vonaton hagytuk, ettől nem fog hazasétálni. Ha viszont valahol a lakásban van egy kabát alatt vagy a kanapé mögött, a hangjelzés kifejezetten praktikus.
Ugyanitt kezelhetők a szoftverfrissítések is, így ha a Haylou új firmware-t ad ki, azt az alkalmazáson keresztül telepíthetjük.
A 90 órás üzemidő még ma is nagyon erős
A gyártó akár 90 órányi akkumulátoros működést ad meg, ami továbbra is kiemelkedően hosszú idő. A tényleges eredmény természetesen függ a hangerőtől, az ANC használatától, a kodektől és más funkcióktól, de már maga a nagyságrend is sokat elárul.
Ez nem egy olyan fejhallgató, amelyet minden második este töltőre kell rakni.
Ha pedig sikerül mégis lemeríteni, a gyorstöltés miatt nem kell órákat várni: körülbelül 20 perc töltéssel akár 10 órányi további használat nyerhető.
Utazáshoz ez különösen jó kombináció. A hosszú üzemidő miatt kisebb az esélye annak, hogy pont egy repülő- vagy vonatút közepén fogy el az energia, a gyors töltéssel pedig egy rövidebb megállás alatt is jelentős tartalék tölthető bele.
Tíz hónappal később az ár lett az egyik legerősebb tulajdonsága
A Haylou S40 eredeti tesztjének elkészítésekor is azt éreztem, hogy meglepően sok funkciót kínál a pénzéért. Most viszont körülbelül 19 000 forintos áron már egészen más kontextusba kerül.
Ebben az ársávban általában valamiből komolyan engednünk kell. Vagy nincs igazán jó aktív zajszűrés, vagy az alkalmazás nagyon egyszerű, vagy a hangot alig lehet személyre szabni, esetleg a multipoint és a komolyabb kodektámogatás marad ki.
Az S40-nél közben megkapjuk az adaptív ANC-t, a manuálisan szabályozható zajszűrést, az LDAC-ot, a kétmeghajtós felépítést, a tízsávos EQ-t, a multipointot, a térhangzást fejkövetéssel, a Bluetooth 6.0-t, a hosszú üzemidőt és az opcionális külső mikrofon lehetőségét.
Persze kompromisszumok vannak. A műbőr párna melegedhet, nem könnyen cserélhető, hordtokot sem kapunk, az alkalmazás kötelezőnek érződő regisztrációja pedig nálam továbbra sem pozitívum. A térhangzástól sem lettem tíz hónap alatt nagyobb rajongó.
Csakhogy ezek egyike sem változtatja meg azt, hogy a hardver és a szolgáltatáscsomag 19 ezer forintért szokatlanul erős.
Összegzés: ezért érdemes egy jó terméket hónapokkal később is figyelni
Pont az ilyen helyzetek miatt nem szoktam teljesen elengedni egy terméket azután, hogy elkészült róla a teszt. Egy készülék értékét nemcsak az határozza meg, hogy a megjelenése napján mit tud, hanem az is, hogy fél vagy egy évvel később mennyiért lehet megvásárolni.
A Haylou S40 alapjai tíz hónap alatt nyilván nem változtak meg. Ugyanaz a kétmeghajtós rendszer, ugyanaz az ANC, ugyanaz a rengeteg szoftveres beállítás és ugyanaz a hosszú akkumulátoros működés vár bennünket, amit az eredeti teszt során megismertem.
Ami megváltozott, az az ár.
És néha pontosan ennyi kell ahhoz, hogy egy eleve jó ár-érték arányú termék még érdekesebbé váljon.
Ennyiért a Haylou S40 jelenleg nagyon nehezen támadható csomag azoknak, akik teljes méretű, vezeték nélküli fejhallgatót keresnek erős ANC-vel, hosszú üzemidővel és komolyan testreszabható hangzással. Nem hibátlan, és továbbra sem fogja leváltani a többször ennyibe kerülő audiofil vagy prémium ANC fejhallgatókat, de nem is ezt várjuk tőle.
A fontosabb kérdés inkább az, hogy ennyiért mennyi kompromisszumot kell vállalni.
Az S40 esetében meglepően keveset.
Hozzászólások (0)
Hozzászóláshoz jelentkezz be!
BejelentkezésMég nincsenek hozzászólások. Légy te az első!