HUAWEI Watch D3 teszt: egy vérnyomásmérő a csuklómon, ami okosóraként is meglepően jó
Az okosórák piacán lassan nehéz igazán meglepő újdonságot mutatni. Nagyobb kijelző, néhány új sportmód, fejlettebb alvásfigyelés, esetleg pár mesterséges intelligenciával megtámogatott egészségügyi funkció – nagyjából ezekkel találkozunk évről évre. A HUAWEI Watch D3 viszont egészen más megközelítést képvisel. A gyártó ugyanis fogott egy hagyományos okosórát és egy vérnyomásmérőt, majd a kettőt olyan formában egyesítette, hogy az eredmény továbbra is egy teljesen hétköznapi viseletnek tűnő okosóra maradt.
A Watch D3 különlegessége a szíjba épített, felfújható mechanikus mandzsetta, amellyel valódi vérnyomásmérés végezhető. Nem pusztán a pulzusból próbál következtetni az értékekre, hanem egy miniatűr pumpa segítségével nyomást gyakorol a csuklóra, hasonló alapelven működve, mint egy hagyományos automata vérnyomásmérő. Ráadásul 24 órás ambuláns vérnyomás-monitorozásra is képes, vagyis nemcsak alkalmanként, hanem előre meghatározott időközönként, akár alvás közben is rögzíthet méréseket.
Mindezt egy 1,92 hüvelykes AMOLED kijelzővel, EKG-val, pulzus- és véroxigénfigyeléssel, több mint 100 sportmóddal, Bluetooth-hívással és NFC-vel felszerelt órában kapjuk meg. Az egész konstrukció szokatlanul izgalmas, különösen annak fényében, hogy a HUAWEI a Watch D3-at orvostechnikai eszközként is pozicionálja, CE-MDR megfelelőséggel.
A teszt során számomra az volt a legérdekesebb, hogy bár nincs ismert szív- és érrendszeri betegségem, rendszeresen sportolok, és alapvetően egészségesnek tartom magam, mégis kifejezetten megnyugtatónak éreztem, hogy néhány mozdulattal megmérhetem a vérnyomásomat. Csakhogy a 184 990 forintos indulóár mellett (mondjuk ebből lejön 10.000 Ft a AWATCHD3GOAT kuponkóddal!) már az is fontos kérdés, hogy a vérnyomásmérésen túl mennyire jó okosóra a Watch D3, és milyen kompromisszumokat követel az a különleges szerkezet, amelyet a szíjába építettek.
A dobozban máris kiderül, hogy ez nem egy hétköznapi okosóra
A csomagolás kívülről a HUAWEI-től megszokott, egyszerű fehér kartondoboz, rajta az óra képével. Semmi különösebb nem utal arra, hogy egy speciális egészségügyi mérőeszköz is lapul benne. A belső kialakítás azonban már tartogat néhány meglepetést.
A készülék mellett természetesen megtaláljuk a dokumentációt és a töltőt, de kapunk egy csuklómérésre szolgáló mérőszalagot, valamint egy második, kisebb méretű szíjat is. Ezek ebben az esetben nem egyszerű kényelmi tartozékok, hanem a vérnyomásmérő rendszer megfelelő működéséhez szükséges eszközök. A mandzsetta méretének pontosan illeszkednie kell a csuklónkhoz, különben a mérési eredmények megbízhatósága is romolhat.

A töltőkábel végre USB-C csatlakozót kapott, amit személy szerint kifejezetten üdvözöltem. A különböző okosóragyártók ugyanis még mindig előszeretettel mellékelnek USB-A-s töltőket, pedig 2026-ban egyre több adapter és számítógép használ USB-C-t. Apró változtatás, de hosszabb távon kényelmesebbé teszi a mindennapokat.
A dobozban egy feltűnő figyelmeztető kártya is található, amely a vízzel kapcsolatos korlátozásokra hívja fel a figyelmet. Ez már a kibontásnál jelzi a Watch D3 egyik legfontosabb kompromisszumát: a speciális vérnyomásmérő mandzsetta miatt az órát nem szabad ugyanúgy használni vízben, mint a HUAWEI hagyományos sportóráit.

Modern, szögletes kialakítás, amely egyáltalán nem emlékeztet orvosi műszerre
A Watch D3 formavilága inkább a HUAWEI Watch Fit sorozatot vagy az Apple Watch készülékeit idézi, mint a gyártó klasszikus, kerek számlapos Watch és GT modelljeit. Az alumíniumötvözetből készült óratok 46,5 × 41 milliméteres, vastagsága 11,3 milliméter, tömege pedig szíj nélkül mindössze 40 gramm.
Ezek különösen érdekes adatok annak fényében, hogy a házban nemcsak a szokásos okosórás elektronika és érzékelők kaptak helyet, hanem egy miniatűr mechanikus vérnyomásmérő rendszer is. A készülék nem lett indokolatlanul vastag vagy nehéz, és csuklón viselve sem kelti azt a benyomást, hogy valamilyen egészségügyi berendezést hordunk magunkkal.
A szögletes kijelző miatt a felület áttekinthető, a modern megjelenés pedig szerintem kifejezetten jól áll neki. A Watch D3 egyik legnagyobb erénye éppen az, hogy különleges egészségügyi képességei ellenére nem kell lemondani egy igényes, hétköznapi okosóra megjelenéséről.
Az oldalsó kezelőszervek között egy forgatható koronát és egy külön funkciógombot találunk. Utóbbi az EKG-méréshez elektródaként is szolgál, így a készülék kezelése és bizonyos egészségügyi funkciói közös hardveres megoldást használnak.

A szíj nem egyszerű tartozék, hanem a vérnyomásmérő rendszer része
A Watch D3 legfontosabb technológiai megoldása a speciális óraszíjba került. Ennek belső oldalán egy keskeny, felfújható légpárna található, amely vérnyomásméréskor nyomást gyakorol a csuklóra. Ezért itt a szíj nem csupán a kényelmes viselést szolgálja, hanem a mérési folyamat egyik alapvető eleme.
A HUAWEI két méretet kínál. Az M méret 13 és 16 centiméter közötti, az L méret pedig 16,1 és 21 centiméter közötti csuklókörfogathoz készült. A megfelelő változat kiválasztásában a csomaghoz mellékelt mérőszalag segít, az első beállítás során pedig a HUAWEI Health alkalmazás is végigvezet a szükséges lépéseken.
Elsőre kissé bonyolultabbnak tűnhet, mint egy hagyományos szilikonszíj felcsatolása, de valójában csak az első alkalommal kell pontosan beállítani. Utána már kényelmesen használható, és a mindennapokban nem igényel folyamatos igazítgatást.

Egy apró problémába azonban néhány nap után belefutottam. A szíj csatja pontosan arra a részre kerül, amelyen számítógépes munka közben rendszeresen megtámasztom a csuklómat. Emiatt a fémfelületen már viszonylag rövid használat után megjelent néhány kisebb karcolás. Funkcionálisan természetesen semmi probléma nem történt, de egy közel 185 ezer forintos, különleges kialakítású óránál azért jobban örültem volna egy kevésbé sérülékeny megoldásnak.

Úszáshoz és zuhanyzáshoz le kell venni
A szíjba épített mechanikus rendszer egy fontos korlátozást is jelent: a Watch D3 nem alkalmas úszásra és vízi sportokra. Ez különösen azoknak lehet szokatlan, akik korábban valamelyik HUAWEI Watch GT vagy Watch Fit modellt használták, és természetesnek vették, hogy az óra a medencébe is elkíséri őket.
A HUAWEI útmutatója szerint az eső vagy kézmosás közbeni véletlen nedvességgel még nem feltétlenül történik baj, ugyanakkor az órát ilyen esetben meg kell szárítani, különösen vérnyomásmérés előtt. Úszáshoz, zuhanyzáshoz, szaunázáshoz vagy hosszabb vízbe merítéshez viszont le kell venni.
Ennek oka a szíjban található felfújható légpárna és a hozzá kapcsolódó rendszer érzékenysége. A bejutó víz megzavarhatja a mérést, illetve mechanikai meghibásodást okozhat. A speciális konstrukció tehát nagyon is kézzelfogható kompromisszumot jelent.
Számomra ez lett az óra egyik legnagyobb negatívuma. Rendszeresen járok vízbe, ezért hiába tetszett meg a Watch D3 a teszt során, állandó okosóraként nehezen tudnám úgy használni, hogy minden úszás vagy strandolás előtt le kelljen vennem. Aki viszont nem végez rendszeresen vízi sportokat, annak ez valószínűleg jóval kisebb kellemetlenséget jelent.
1,92 hüvelykes AMOLED kijelző, akár 3000 nites fényerővel
A Watch D3 kijelzője szerencsére nem szorult háttérbe az egészségügyi funkciók miatt. Egy 1,92 hüvelykes AMOLED panelt kapunk, 480 × 408 pixeles felbontással és 328 ppi pixelsűrűséggel. Ez kellően éles megjelenítést biztosít ahhoz, hogy az óralapok, az értesítések, az egészségügyi grafikonok és a kisebb szövegek is jól olvashatók legyenek.

A gyártó 3000 nites csúcsfényerőt ad meg, ami természetesen nem azt jelenti, hogy a kijelző teljes felülete állandóan ekkora fényerővel működik. A gyakorlatban azonban valóban nagyon jó kültéri olvashatóságot tapasztaltam. Erősebb napsütésben sem kellett folyamatosan árnyékolni a kijelzőt ahhoz, hogy gyorsan ellenőrizhessem az időt vagy egy értesítést.
Az Always-On Display is rendelkezésre áll, és a megjelenítés animációi különösen kellemesek. Amikor magam felé fordítom a csuklómat, a kijelző nem egyszerűen hirtelen maximális fényerőre vált, hanem finoman, fokozatosan világosodik ki. Ez nem létfontosságú funkció, de pontosan az ilyen apró részletek teszik kifinomultabbá a felhasználói élményt.
A kijelző tehát önmagában is hozza azt a szintet, amelyet egy prémiumkategóriás HUAWEI okosórától elvárnék.
Hogyan mér vérnyomást egy okosóra?
A Watch D3 legfontosabb tulajdonsága, hogy a vérnyomásméréshez nem kizárólag optikai szenzorokra és szoftveres becslésekre támaszkodik. Oszcillometrikus mérési elvet alkalmaz, amelyet hagyományos automata vérnyomásmérők is használnak.
A mérés elindításakor a szíjba épített mechanikus mandzsetta fokozatosan felfújódik, és nyomást gyakorol a csuklóra. A készülék nagy pontosságú nyomásérzékelője a mandzsettában jelentkező apró nyomásváltozásokat figyeli, amelyekből meghatározza a vérnyomásértékeket. Ebben a folyamatban a HUAWEI TruSense érzékelőrendszere is szerepet kap.

A mérés eredményeként szisztolés és diasztolés vérnyomásértéket, valamint pulzust kapunk. Vagyis ugyanazokat az alapadatokat, amelyekkel egy hagyományos otthoni vérnyomásmérő kijelzőjén is találkozunk.
Az egészben számomra az a legmeglepőbb, hogy a mechanika mennyire diszkréten dolgozik. A légpárna felfújódása érezhető, hiszen a szíj megszorítja a csuklót, de maga a pumpa rendkívül halkan működik. Nem kelt feltűnést, nincs zavaró motorhang, az egész folyamat pedig nagyjából egy perc alatt lezajlik.
Technológiai szempontból szerintem ez a Watch D3 legnagyobb teljesítménye: egy valódi, felfújható mandzsettás vérnyomásmérőt sikerült olyan méretre zsugorítani, hogy az egy hétköznapi okosóra részeként is használható legyen.
A mérési testhelyzet nagyon fontos
A mechanikus vérnyomásmérő rendszer önmagában még nem garancia a megfelelő eredményre. A Watch D3 használatánál különösen fontos a helyes testhelyzet és a mérés körülményeinek betartása.
A HUAWEI útmutatója szerint mérés közben nyugodtan kell ülni, a könyököt meg kell támasztani, a lábakat pedig nem érdemes keresztezni. A csuklót és az órát nagyjából szívmagasságban kell tartani, miközben a kéz természetes, ellazult helyzetben marad.

Beszélni vagy mozogni nem szabad, mert mindkettő befolyásolhatja a mérést. Ezt saját magam is kipróbáltam: amikor mérés közben beszéltem vagy megmozdítottam a karomat, a rendszer érzékelte a problémát, és sikertelen mérésre figyelmeztetett.
Ez elsőre akár bosszantónak is tűnhet, valójában azonban hasznos működés. A pontatlan körülmények között kapott vérnyomásértékek könnyen félrevezetők lehetnek, ezért jobb, ha az óra megismételteti a folyamatot, mint ha magabiztosan megjelenít egy bizonytalan eredményt.
A Watch D3 tehát nem arra való, hogy futás, kerékpározás vagy séta közben véletlenszerűen vérnyomást mérjünk. Az egyszeri méréshez tudatosan meg kell állni, megfelelő testhelyzetet felvenni, majd nyugodtan kivárni az eredményt.
Mennyire pontos a Watch D3 vérnyomásmérése?
A HUAWEI Watch D3 vérnyomásmérő funkciója CE-MDR megfelelőséggel rendelkező orvostechnikai eszköz, ami lényeges különbség a vérnyomást pusztán becslő, általános wellnessfunkciókhoz képest.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden helyzetben, minden felhasználónál automatikusan hibátlan eredményt kapunk. A megfelelő szíjméret, a helyes mérési testhelyzet, a csukló adottságai és a mérés közbeni mozdulatlanság továbbra is fontosak.
A saját tesztemben egy hagyományos otthoni vérnyomásmérővel is összehasonlítottam a Watch D3 eredményeit. Többszöri próbálkozás után nagyon hasonló értékeket kaptam a két eszközzel, a kisebb eltérések pedig nem tűntek rendkívülinek. Fontos hozzátenni, hogy a méréseket egymás után végeztem, nem egy időben, a vérnyomás pedig természetes módon rövid idő alatt is változhat.
Ezt természetesen nem tekinteném klinikai pontosságvizsgálatnak. A teszt egyszerű, hétköznapi összehasonlítás volt, amelyben az óra mérései megfelelően követték a másik eszköz által mutatott értékeket.
A Watch D3 egészségügyi hasznosságát ezért nem abban látom, hogy egyetlen mérés alapján bárki diagnózist állítson fel magának, hanem abban, hogy rendszeresen és viszonylag kényelmesen nyomon követhetővé teszi a vérnyomás alakulását. A kapott adatok értelmezésében, különösen ismert betegség vagy gyógyszeres kezelés mellett, továbbra is fontos a kezelőorvos szerepe. Az óra nem indokolja a gyógyszeradag önálló módosítását, és nem helyettesíti a szükséges orvosi vizsgálatokat.
A 24 órás ambuláns vérnyomás-monitorozás az igazi különlegesség
Az egyszeri vérnyomásmérés önmagában is érdekes, a Watch D3 egyik legnagyobb előnye azonban a 24 órás ambuláns vérnyomás-monitorozás, vagyis az ABPM.
Ennél a funkciónál előre beállítható mérési tervet indíthatunk, amelynek segítségével az óra napközben és éjszaka is automatikusan végezhet vérnyomásméréseket. A mérések meghatározott időközönként történnek, nem megszakítás nélküli, másodpercről másodpercre zajló vérnyomásfigyelésről van szó.
A gyártó által ismertetett, szakmai ajánlásokhoz igazodó mérési gyakoriság 15–30 perces időközökkel számol. A rendszer az összegyűjtött értékekből különféle jelentéseket készít, így többek között a nappali és éjszakai szisztolés, illetve diasztolés vérnyomásátlagokat is megtekinthetjük.
Ennek azért van jelentősége, mert a vérnyomás nem állandó érték. Befolyásolhatja a napszak, a fizikai aktivitás, a stressz, a pihenés és számos más körülmény is. Egyetlen otthoni mérés ebből csak egy pillanatképet mutat, míg a nap során gyűjtött adatok már jóval részletesebb képet adhatnak az értékek alakulásáról.

A Watch D3 előnye, hogy ehhez nem feltétlenül kell egész nap egy külön vérnyomásmérőt magunkkal hordani. A csuklónkon lévő eszköz automatikusan elvégezheti a beállított méréseket, majd az eredményeket később is áttekinthetjük.
Ugyanakkor ezt sem szabad összekeverni az orvos által elrendelt, szakmai környezetben értékelt ABPM-vizsgálattal. A Watch D3 rendkívül hasznos kiegészítő lehet a vérnyomás követéséhez, de hogy egy konkrét egészségügyi helyzetben elegendő-e a mérése, azt orvossal kell egyeztetni.
Vérnyomásmérési emlékeztetők és vendégmód
A HUAWEI nemcsak a mérés technikai oldalát dolgozta ki, hanem a rendszeres használathoz szükséges apró kényelmi funkciókra is figyelt.
Az órán egyszeri vagy ismétlődő vérnyomásmérési emlékeztetők állíthatók be. Ez különösen azoknak lehet hasznos, akiknek orvosi javaslat alapján rendszeresen ellenőrizniük kell az értékeiket, de a mindennapokban könnyen megfeledkeznek róla. Ahelyett, hogy külön telefonos emlékeztetőt kellene beállítani, maga az óra jelzi a mérés idejét.
Szintén praktikus a vendégmérés, amellyel más személy vérnyomását is ellenőrizhetjük anélkül, hogy az eredmény automatikusan bekerülne a saját egészségügyi előzményeink közé. Ha például egy családtag szeretné megmérni a vérnyomását, a vendégmód segít elkülöníteni a mérési adatokat.

Ennél természetesen a másik személy csuklóméretére és a megfelelő mandzsetta-beállításra is figyelni kell. A vendégfunkció nem jelenti azt, hogy az órát bármilyen csuklóra, beállítás nélkül fel lehet csatolni, majd azonnal megbízható eredményre számítani.
A hosszabb távú egészségfigyelés szempontjából ezek a funkciók legalább olyan fontosak lehetnek, mint maga a szenzortechnológia. A rendszeres mérés ugyanis csak akkor működik jól, ha a felhasználó számára nem válik túl körülményessé.
EKG, pulzus, véroxigén, alvás és egészségügyi összefoglalók
A Watch D3 a vérnyomásmérésen kívül is kifejezetten jól felszerelt egészségfigyelő okosóra. A készülékben optikai pulzusérzékelő, EKG-szenzor, hőmérséklet-érzékelő, barométer és mozgásérzékelők is találhatók, amelyek a különböző egészségügyi és sportfunkciók működését szolgálják.
Az EKG-méréshez az oldalsó elektródát kell megérinteni, majd körülbelül 30 másodpercig mozdulatlanul tartani az ujjunkat. A rendszer ezalatt rögzíti a szükséges elektromos jeleket, és a támogatott funkciók segítségével értékelést készít. Emellett pulzushullám-alapú ritmuszavarelemzés is elérhető, amely bizonyos szabálytalan szívritmusokra, például pitvarfibrilláció gyanújára hívhatja fel a figyelmet.
Természetesen megmaradt a folyamatos pulzusfigyelés, a véroxigénszint követése és az alvásmonitorozás is. A HUAWEI TruSleep rendszer az alvás különböző szakaszait és jellemzőit elemzi, a rendelkezésre álló adatok pedig a telefonos alkalmazásban hosszabb távon is visszanézhetők.
A Health Glance funkció különösen azoknak lehet hasznos, akik nem szeretnének minden egyes egészségügyi menüponton külön végigmenni. Egyetlen összefoglalóban mutatja meg a legfontosabb elérhető méréseket és állapotjelzőket, így gyorsabban áttekinthető, mit mutatnak a szenzorok.
A pulzusvariabilitás, a különböző regenerációs mutatók és az érzelmi jóllétet figyelő funkciók tovább bővítik a lehetőségeket. Ezeknél azonban különösen fontos különválasztani a ténylegesen mért élettani adatokat az ezekből számított, tájékoztató jellegű értékelésektől. Attól, hogy egy óra sok különböző grafikont készít rólunk, még nem válik általános orvosi diagnosztikai eszközzé.
Az egyes egészségügyi funkciók elérhetősége országonként és szoftververziónként is változhat, ezért a használatukhoz érdemes naprakészen tartani az órát és a HUAWEI Health alkalmazást.
HUAWEI Health, AppGallery és meglepően jó értesítéskezelés
A Watch D3 beállításához és az egészségügyi adatok részletes kezeléséhez a HUAWEI Health alkalmazás szükséges. Az óra Android és iOS rendszerű telefonokkal is kompatibilis, így nem kizárólag HUAWEI készülék mellett használható.
A felület logikus és átlátható, az egészségügyi adatok, edzéselőzmények, óraszámlapok és eszközbeállítások könnyen megtalálhatók. A vérnyomásmérések eredményei és a hosszabb távú változások áttekintése különösen fontos ennél a modellnél, ezért jó, hogy a rendszer ezeket nem pusztán egy-egy elszigetelt mérésként kezeli.
Az órán az AppGallery kínálatából további alkalmazások is elérhetők, bár természetesen nem ugyanazzal a választékkal kell számolni, mint egy okostelefon teljes alkalmazásboltjánál.
A teszt során iPhone-nal használtam a Watch D3-at, és az értesítéskezelés kifejezetten pozitív meglepetést okozott. Az üzenetek gyorsan megérkeztek, ráadásul az alkalmazások ikonjait is sokkal pontosabban ismerte fel a rendszer, mint amit néhány korábbi HUAWEI óránál megszoktam.
Ez elsőre jelentéktelen fejlesztésnek tűnhet, de a hétköznapokban nagyon is fontos. Ha a csuklómra pillantok, nem szeretném minden alkalommal a teljes üzenetet elolvasni ahhoz, hogy eldöntsem, e-mail, közösségi értesítés vagy valamilyen más alkalmazás jelzett. A Watch D3 ebből a szempontból nálam kifejezetten jól teljesített.
Bluetooth-hívás, NFC és több mint 100 sportmód
A Watch D3 nem kizárólag egészségfigyelésre használható. Beépített mikrofont és hangszórót is kapott, ezért a csatlakoztatott telefonra érkező hívásokat közvetlenül az órán keresztül fogadhatjuk és kezelhetjük. Ez különösen akkor kényelmes, amikor a telefon éppen nincs kéznél, vagy csak egy rövid beszélgetést szeretnénk lebonyolítani.
NFC is került a készülékbe, és a HUAWEI érintésmentes fizetési funkciót is hirdet hozzá. A tényleges használhatóság ugyanakkor a támogatott szolgáltatástól, bankkártyától, régiótól és a szükséges alkalmazásoktól függhet. Mivel a teszt során magát a fizetési folyamatot nem ellenőriztem, ezt a funkciót nem tekinteném minden magyar bankkártyával automatikusan működő szolgáltatásnak.

A sportfunkciókat illetően is jóval többet kapunk annál, mint amit egy vérnyomásmérésre kihegyezett órától elsőre várnánk. Több mint 100 edzésmód érhető el, köztük futás, gyaloglás, kerékpározás, golf, terepfutás és különböző téli sportok.
A rendszerben miniedzések és rövidebb mozgásprogramok is megtalálhatók. Érdekes extra a kerekesszékes mód, amely a megfelelő mozgásformák kiválasztásában is segít, például olyan rövid edzéseket ajánlva, amelyek kerekesszékes felhasználók számára is elvégezhetők.
Vagyis a Watch D3 vérnyomásmérő nélkül is egy jól felszerelt okosóra lenne. A vásárlási döntésnél azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a vízi sportokra vonatkozó korlátozások miatt nem helyettesít minden helyzetben egy hagyományos sportórát.
Üzemidő: egy miniatűr pumpával együtt is több napot bírhat
Az egyik legnagyobb kérdés számomra az volt, hogy mennyire terheli meg az akkumulátort a mechanikus vérnyomásmérő rendszer. Egy hagyományos okosóránál kijelzőt, érzékelőket, vezeték nélküli kapcsolatot és különböző számítási feladatokat kell kiszolgálni, itt azonban minden vérnyomásmérésnél egy apró pumpát is működtetni kell.
A HUAWEI akár hatnapos üzemidőt ad meg normál használat mellett, de a valós eredményt természetesen jelentősen befolyásolja, milyen gyakran mérünk vérnyomást, mennyit sportolunk, bekapcsoljuk-e az Always-On Displayt, illetve milyen egészségfigyelő funkciókat használunk.
A saját tesztemben 24 óra alatt 24 százalékot merült az óra, miközben alvásfigyelést használtam, körülbelül tíz vérnyomásmérést végeztem, négy kerékpáros edzést rögzítettem, aktív volt az Always-On Display, folyamatosan érkeztek az értesítések, és a fontosabb egészségfigyelő funkciók is működtek.

Ez kifejezetten intenzív használatnak számít, ezért a kapott eredmény szerintem nagyon korrekt. Természetesen egyetlen nap fogyasztásából nem lehet pontos, általánosan érvényes üzemidőt meghatározni, de a teszt alapján ilyen terhelés mellett is többnapos használat reálisnak tűnik.
A 24 órás ambuláns vérnyomás-monitorozás azonban már egészen más helyzetet teremt. Ha a rendszer például 15 percenként automatikusan mérést végez, az akkumulátor terhelése jelentősen megnő. A gyártó ilyen használat mellett körülbelül egynapos üzemidővel számol, ami érthető kompromisszum a gyakori mechanikus mérésekért cserébe.

Ezért a Watch D3 üzemidejét két külön helyzetben érdemes értékelni. Hagyományos okosóraként jóval több napra elegendő tartalékot kínál, intenzív vérnyomás-monitorozásnál viszont fel kell készülni a gyakoribb töltésre.
Körülbelül 65 perc alatt teljesen feltölthető
A töltési sebességgel szerencsére nincs különösebb probléma. A HUAWEI nagyjából 75 perces teljes töltési időt kommunikál, az én tesztemben azonban ennél valamivel gyorsabban végzett: körülbelül 65 perc alatt jutott el nulláról száz százalékra.
Ez különösen akkor jön jól, ha valaki egész napos vagy 24 órás vérnyomás-monitorozást szeretne használni, és rendszeresebben kell töltőre helyeznie az órát. Nagyjából egy óra alatt ismét teljes kapacitással folytatható a használat, így nem szükséges hosszú időre nélkülözni az eszközt.
A töltéshez mellékelt mágneses töltő USB-C csatlakozása szintén praktikus. Ebben az árkategóriában ez ugyan nem világmegváltó újdonság, de jó látni, hogy a HUAWEI ezen a területen is alkalmazkodik a mai eszközökhöz.
184 990 forint: drága okosóra, vagy egy különleges egészségügyi eszköz?
A HUAWEI Watch D3 a teszt készítésekor 184 990 forintos ártól volt elérhető a gyártó magyarországi webshopjában.
A teszthez kapott AWATCHD3GOAT kuponkód további 10 000 forintos kedvezményt biztosíthat, így az óra ára 174 990 forintra csökkenhet. A kedvezmény érvényességét és felhasználási feltételeit vásárláskor érdemes ellenőrizni.
Ez nyilvánvalóan prémium ár egy okosóráért. Ha kizárólag a kijelzőt, az értesítéskezelést, a Bluetooth-hívást, a sportmódokat és az általános egészségfigyelést nézzük, akkor a HUAWEI kínálatában jóval olcsóbban is találhatunk nagyon jól felszerelt modelleket.
A Watch D3 esetében azonban nem ezekért a funkciókért kell kifizetni a felárat, hanem a speciális mechanikus vérnyomásmérő rendszerért és a 24 órás monitorozás lehetőségéért.
Ha valakinek nincs szüksége rendszeres vérnyomásmérésre, csak egy szép, nagy kijelzős és hosszú üzemidejű okosórát szeretne, akkor szerintem egyszerűen nincs sok értelme ezt a modellt választania. Egy Watch GT vagy Watch Fit készülék ebben a helyzetben kedvezőbb árú, bizonyos sportfunkciók és a vízi használat tekintetében pedig praktikusabb választás lehet.
Egészen más a helyzet annál, akinek ismert magas vérnyomása van, rendszeresen ellenőriznie kell az értékeit, vagy orvosi javaslat alapján szeretne részletesebb vérnyomásnaplót vezetni. Ilyenkor a Watch D3 már nem pusztán okosóraként érdekes, hanem egy olyan eszközként, amelyet a nap nagy részében magunkon hordhatunk, és amely jelentősen egyszerűbbé teheti a rendszeres mérési rutin kialakítását.
A készülék orvostechnikai besorolása miatt az egészségpénztári elszámolás lehetősége is felmerülhet. Magyarországon egyes kereskedők kifejezetten így kínálják, de a pontos feltételeket az adott egészségpénztárral és értékesítővel szükséges egyeztetni.
Kinek ajánlanám a HUAWEI Watch D3-at?
A Watch D3 esetében szerintem szokatlanul könnyű meghatározni a célközönséget, mert nem arról kell döntenünk, hogy mennyire tetszik egy új óraszámlap vagy melyik sportmódot használjuk gyakrabban.
Ha valakinek fontos a rendszeres vérnyomásmérés, és olyan eszközt szeretne, amely a mindennapokban kéznél van, akkor a Watch D3 nagyon érdekes lehetőség. Különösen igaz ez akkor, ha a vérnyomásnapló vezetése, a rendszeres emlékeztetők vagy a napközbeni és éjszakai értékek követése is hasznos számára.
A családi kórelőzmény miatt egészségtudatosabb felhasználóknak szintén érdekes lehet, de náluk különösen fontos mérlegelni, hogy ténylegesen szükségük van-e ilyen gyakori vérnyomásfigyelésre. Az extra egészségügyi adatok nem minden esetben jelentenek automatikusan jobb döntéseket vagy nagyobb biztonságot.
A Watch D3-at nem ajánlanám első választásként annak, aki rendszeresen úszik, vízi sportokat végez, vagy elsősorban klasszikus sportórát keres. A speciális szíj korlátozásai miatt ezekben a helyzetekben egy hagyományos, megfelelő vízállóságú HUAWEI modell jobban használható.
A legjobb célközönség tehát az, akinek a vérnyomáskövetés nem csupán egy ritkán megnyitott extra funkció lenne, hanem a hétköznapi használat egyik legfontosabb eleme.
Összegzés: végre egy okosóra, amely valóban másképp hasznos
A HUAWEI Watch D3 tesztelése kifejezetten érdekes élmény volt, mert hosszú idő után végre egy olyan okosórát kaptam, amely nem pusztán néhány apró fejlesztéssel próbálja megindokolni a létezését. A különleges mechanikus mandzsetta és a 24 órás vérnyomás-monitorozás olyan funkciók, amelyek valóban megkülönböztetik a hagyományos okosóráktól.
Ráadásul a HUAWEI-nél ezúttal sem feledkeztek meg a mindennapi használhatóságról. Az 1,92 hüvelykes AMOLED kijelző gyönyörű, a 3000 nites csúcsfényerőnek köszönhetően kültéren is remekül olvasható, a kezelőfelület gyors és logikus, az értesítéskezelés iPhone mellett is jól működött, a Bluetooth-hívás és a több mint 100 sportmód pedig biztosítja, hogy a Watch D3 ne csak egészségügyi mérőeszközként legyen értelmezhető.
A vérnyomásmérés a saját összehasonlító próbáimban meggyőzően működött, a pumpa rendkívül halk, a vendégmérés és a rendszeres emlékeztetők pedig kifejezetten hasznos részletek. Az üzemidő intenzívebb használattal is korrektnek bizonyult, és a körülbelül 65 perces töltési időre sem lehet panaszom.
A kompromisszumok azonban nagyon is valósak. A speciális szíj beállítására figyelni kell, a csat nálam viszonylag gyorsan karcolódni kezdett, a vízi használat lényegében kiesik, a folyamatosan aktív ambuláns vérnyomás-monitorozás pedig jelentősen csökkenti az üzemidőt. A 184 990 forintos ár szintén komoly szempont, és egyértelművé teszi, hogy nem mindenkinek szánták ezt a modellt.
A Watch D3 számomra mégis az utóbbi időszak egyik legérdekesebb HUAWEI órája lett. Nem azért, mert minden kategóriában a legjobb, hanem azért, mert egy valóban hasznos, műszakilag összetett feladatot sikerült egy hétköznapi viseletbe integrálni. Olyan megoldást kínál, amely egyes felhasználóknál ténylegesen megváltoztathatja, hogyan és milyen rendszerességgel követik a vérnyomásukat.
Ha nincs szükségünk rendszeres vérnyomásmérésre, a Watch D3 valószínűleg feleslegesen drága választás. Ha viszont éppen ez a funkció a legfontosabb számunkra, akkor egészen más megvilágításba kerül az ára.
És talán ez a legjobb, amit egy új okosóráról el lehet mondani: nem mindenkinek akar nélkülözhetetlen lenni, hanem egy jól meghatározható felhasználói körnek kínál valódi hozzáadott értéket.
Hozzászólások (0)
Hozzászóláshoz jelentkezz be!
BejelentkezésMég nincsenek hozzászólások. Légy te az első!